BUX 139092.04 -0,5 %
OTP 45650 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ugrás az ismeretlenbe - ez várhat ránk

Ismeretlen vizekre evezhetnek a befektetők, ha decemberben tényleg sor kerül a Fed kamatemelésére, egy olyan környezetben, amikor az amerikai cégek nyeresége már recesszióba került.

2015. november 16. hétfő, 12:06

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Meglehetősen szokatlan helyzetre kell felkészülnie a befektetőknek a következő hónapokban, egyre valószínűbb ugyanis, hogy a Fed decemberben hosszú idő óta először megkezdi a kamatemeléseket, mindezt olyankor, amikor a vállalati nyereségek technikailag recesszióba kerültek az Egyesült Államokban - írta összefoglaló elemzésében a Reuters.

Az S&P 500-as index kosarában szereplő cégek immár több, mint 90 százaléka közzétette a múlt hét végéig harmadik negyedéves eredményeit, az eddigi adatok alapján összesített profitjuk 0,9 százalékkal elmaradhat az előző év azonos időszakában elérttől. Ezzel az első mínuszos negyedévet tudhatják maguk mögött a vezető amerikai vállalatok 2009 negyedik negyedéve óta, s az elemzői előrejelzések alapján a negyedik negyedév még rosszabb lehet. A Reuters szerint a szakértők a negyedik negyedévben most 2,4 százalékos eredménycsökkenést várnak, a két mínuszos negyedév egymás után technikailag \"nyereség recessziót\" jelent.

Ha a céges profitokban jövőre pozitív változás is következne, akkor is látható konfliktus feszül a monetáris politika és a vállalati nyereségek között, eddig ugyanis nem nagyon volt példa arra, hogy a Fed olyan időszakban kezdett volna szigorítani, amikor a vállalati profitok csökkenő ciklusba kerültek.

A Reuters kiemeli, hogy a FactSet adatai szerint a nyereségekben tapasztalható technikai recesszió már be is köszöntött, ők ugyanis másképp számolják az összesített profitokat mint a Reuters, s ez alapján már a második negyedév is mínuszos volt. A helyzet még rosszabb, ha nem a vállalati nyereségeket, hanem az árbevételt nézzük. Ez a negyedév során összesítve 4,3 százalékkal csökkent, s a negyedik negyedévben 2,7 százalékos visszaesést tippelnek a szakértők.

E számok aligha egy olyan gazdaság képét mutatják, amely túlhevültté kezdene válni, s ezért monetáris szigorításra lenne szüksége - írja az összefoglaló. A céges eredmények csökkenésének nagy része az energetikai és a nyersanyagszektorból érkezett a világpiaci árak több évtizedes mélypontra esésének következtében, s ez arra utalhat, hogy kevéssé fenyeget az infláció veszélye.

S&P 500 alapú CFD
Alfatrader

A történelem azt mutatja, hogy amikor a nyereségek csökkennek, akkor általában a defenzív szektorok teljesítenek jobban, az egészségügy, a tartós fogyasztási cikkeket gyártó szektor és a távközlés. Ugyanakkor a kamatemelési ciklus kezdetén viszont a ciklikus papírok szoktak jobbak lenni, az energetikai cégek és a nyersanyaggyártók.

A lényeg az, hogy hosszabb távon az emelkedő kamatok általában rosszat tesznek a részvénypiacnak - mondta a hírügynökségnek Joseph Zidle, a Richard Bernstein portfólió-stratégája.

Bár a Fed alapvetően a makroadatokra koncentrál, azonban az elmúlt években megszokhattuk, hogy kiemelt figyelemmel kíséri a részvénypiac fejleményeket is. 2013 óta minden alkalommal, amikor a Fed nyilatkozataiból a szigorítás megindulását olvasta ki a piacon, kisebb fajta hiszti alakult ki, s ez oda vezetett, hogy nem indult meg a szigorítás. Érdekes lehet megfigyelni, hogy ha a következő hetekben megint ez következne, akkor megszakad-e ez a sorozat - mondták a Reutersnek a megkérdezett szakértők.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet