December 24-én több piacon is rövidített kereskedést bonyolítottak le, december 25-én pedig a japán piacokon is kereskedtek. A hétfői rövidített kereskedésben többnyire veszteséget szenvedtek el a főbb európai tőzsdék, Ázsiában viszont már emelkedtek a részvényindexek.
A kereskedés tehát nem állt meg még karácsonykor sem, a bizonytalan befektetői hangulat pedig a forint árfolyamát is megviseli. A bizonytalanság abból fakad, hogy a tengerentúli politikusok még mindig nem állapodtak meg a költségvetési kiigazítás ügyében, ami azzal a veszéllyel fenyeget, hogy az Egyesült Államok gazdasága belezuhan a \"költségvetési szakadékba\".
Az euróval szembeni jegyzések kedden délben már a 293,30-as szint környékén is jártak. Az elmúlt másfél napon, az ünnepek alatt négy egységgel került feljebb a forint kurzusa. Az EUR/HUF árfolyama legutóbb június közepén járt ilyen magasságokban, vagyis féléves forintmélypontról beszélhetünk.
A dollárral szembeni jegyzések a 223-as szint felett járnak, ami havi mélypontot jelent. Egy svájci frank 243 forintba kerül, ez szintén féléves forintmélypont.
A Wall Street Journal devizapiaci összefoglalójában emlékeztetett arra, hogy a magyar gazdaság gyenge fundamentumai - lassú gazdasági növekedés és jelentős adósságtörlesztések - miatt kiszolgáltatott. Azt is felidézte, hogy pénteken is gyengült a forint annak ellenére, hogy a Fitch csütörtökön nem minősítette le az országot. Az éles eséssel a forint egyre közelebb kerül a következő fontos szinthez, a 295-ös árfolyamhoz.
