BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ezért maradt első az OTP Alapkezelő

Az OTP Alapkezelő 2012-ben a nehéz piaci körülmények ellenére is megőrizte piacvezető szerepét, az alapkezelő jelenleg 1157 milliárd forintnyi vagyont kezel - közölte a cég

2012. december 13. csütörtök, 21:08

Fotó: Napi Gazdaság / Pelsőczy Csaba
Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az OTP Alapkezelő ebből a vagyonból 757 milliárd forintot befektetési alapokban helyezett el, a fennmaradó 400 milliárd forintot pedig intézmények számára fekteti be. \"A kezelt vagyon mérete alapján egyértelműen sikerült megőriznünk a piacvezető szerepünket a vagyonkezelői piacon az idei évben is. Mindezt annak ellenére, hogy 2011-hez hasonlóan idén is nehéz piaci körülmények között végeztük a munkánkat\" - idézi a közlemény Gáti Lászlót, az OTP Alapkezelő marketing- és értékesítési igazgatóját.

Hamecz István elnök-vezérigazgató - a cég közleménye szerint - elmondta: \"több éve jelentős érdeklődést tapasztaltunk az abszolút hozamú stratégiát követő befektetési alapjaink iránt, ezért idén arra törekedtünk, hogy különböző konstrukciók segítségével a lehető legtöbb ügyfelünk részesedhessen például az OTP Supra Alap sikereiből\".

Az OTP Alapkezelő legsikeresebb terméke az OTP Supra Alap lett, az alap portfoliókezelője, Szalma Csaba befektetési igazgató szerint a fontos az, hogy minden évben megtalálja azt a két-három befektetési sztorit, amellyel jó hozamot tud elérni.\"Ebben az évben például a devizában kibocsátott közép-európai és hazai állampapírok, valamint a forint árfolyamváltozásai érdemeltek különös figyelmet\" - fűzte hozzá az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója.

MTI-Eco
MTI-Eco

Ez is érdekelhet