Csökkenéssel nyitották a hétfői kereskedést a jelentősebb tengerentúli tőzsdeindexek. A pénteki, 0,2-0,5 százalékos pluszokat követően a mutatók ezúttal hasonló nagyságú mínuszokban állnak. A hangulatra alapvetően negatív hatást gyakoroltak az európai hírek. Így, az, hogy az Európai Központi Bank (ECB) cáfolta a Der Spiegel vasárnapi írását, amely szerint az ECB döntéshozói a korlátlan kötvényvásárlás eszközének bevetését fontolgatják a bajba került országok finanszírozásának megsegítéséért.
A hét eleji borongós hangulat ugyanakkor nem általános a befeketetők körében, a pénteki 645 dollár után hétfőn is rekordot ért el, ezúttal immár a 655 dollárt is érintette az Apple árfolyama hétfőn. Míg az arany jegyzése 1620 dollár alatt stagnált, addig a WTI nyersolaj árfolyama közel 1 százalékkal 96 dollár alá került, azt követően, hogy pénteken háromhónapos rekordot ért el.
Pénteken egyébként már a hatodik egymás utáni nyereséges hetet zárták az amerikai piacok - noha például a Facebook-árfolyam mélypontra jutott, a 38 dolláros kibocsátási ár gyakorlatilag a felére olvadt (és a közösségi oldal üzemeltetőjének árfolyama hétfőn folytatta a lejtmentetet, 19 dollár alá ereszkedve). Ugyanakkor Európa is jól szerepelt, a heti összteljesítmény a válság előtti éveket idézte, az FTSE 300 páneurópai index pedig 13 hónapja nem látott magasságba kúszott föl. A múlt hét végi emelkedést pozitív amerikai makrogazdasági indikátorok mellett Angela Merkel német kancellár eurót támogató megnyilatkozása is támogatta.
