BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Érdemes részvényeket venni az OTP Alapkezelő szerint

A részvénypiacokon látnak jó befektetési lehetőséget az OTP Alapkezelő szakértői, a magyar kötvénypiacon viszont jelenleg óvatosak.

2012. március 27. kedd, 13:16

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A nagyon rossz 2011-es év után viszonylag jól sikerült az idei év első negyedéve, így elmondható, hogy talán lassan látszik a fény az alagút végén - mondta Gáti László, az OTP Alapkezelő marketing és értékesítési igazgatója.

Szalma Csaba, az alapkezelő befektetési igazgatója szerint a 8-9 százalékos magyar hozamok megfelelően tükrözik a magyar kockázatokat, így elképzelhető, hogy lesz ennél jobb beszállási időpont is a magyar állampapírpiacon. Ezért az alapkezelő jelenleg semleges álláspontot képvisel a magyar forint alapú kötvényekkel szemben. A kötvénypiacokat így most inkább csak figyelni érdemes, hiszen alacsonyabb szinteken lehetnek jó beszállási pontok. Ennek az esélye meg is van az egyre inkább eltolt IMF megállapodás miatt.

Nagyon sérülékeny a magyar piac

Az alapkezelő befektetési igazgatója szerint nagyon sérülékeny jelenleg a magyar piac, hiszen a magyar adósság jelentős részét a külföldieknek kell finanszírozni. A gyenge hazai megtakarítások és a magas külföldi finanszírozási igény miatt pedig szüksége van Magyarországnak az IMF megállapodásra. A külföldiek gyors kivonása ugyanis könnyen valutaválsághoz vezethet, robbanó hozamok mellett.

Szalma szerint ugyan megkerülhető lehet az IMF, de ehhez drasztikus finanszírozási igény csökkentésre lenne szükség. Ehhez azonban jelentősebb megszorítások kellenének a kisebb államháztartási hiányhoz, alacsonyabb reálkamat, és magasabb növekedés mellett. Ehhez tehát elsődleges szufficites költségvetésre lenne szükség, hogy a finanszírozási oldal biztosított legyen, de jelenleg még nem tart itt az ország.

Az OTP Alapkezelő ugyanakkor a jelentősen megugrott devizás magyar államkötvények hozamait látva ezekből vásárolt jelentősebb mennyiséget. A jelentős hozamemelkedés oka az volt, hogy az év elején már mindhárom hitelminősítőnél kikerült az ország a befektetői kategóriából, így az Európai Központi Banknál letétben lévő állampapírok visszakerültek a piacra. A hirtelen megnőtt likviditás ugyanakkor már normalizálódott - mondta Szalma, aki hozzátette továbbra is tartják ezeket a papírokat, mert alacsony volatilitás mellett remélik a jó hozamot tőlük.

Negatív üzenet lenne az újabb kibocsátás

Az újabb devizakötvény-kibocsátásnak Szalma szerint inkább negatív üzenete lenne, és valószínűleg a hozamok növekedésével is járhat, hiszen a piac könnyen úgy értelmezhetné azt, hogy az ország meg akarja kerülni az IMF-et. Hiszen egy ilyen megállapodás sokkal olcsóbb finanszírozást tenne lehetővé, így nem sok értelme van egy ezt megelőző lépéshez.

Boér Levente, portfólió menedzser szerint a részvénypiacok 2007 óta tartó visszaesése miatt 10-20 éves visszatekintésben viszonylag olcsóak lettek a részvények. Ráadásul összehasonlítva az amerikai kötvényhozamokkal - ott csak pár százalék a hozam, magasabb infláció mellett - is jó beszállást jelenthetnek a részvények. Szintén a részvénypiacok mellett szól a jelentős likviditás.

Jó terep lehet az orosz piac

Boér szerint az egyik jó terep lehet az orosz piac, amely mellett több érv is szól. (Próbálja ki közvetlen kereskedési lehetőségek egyikét, ahol rögtön a piacon tud kereskedni) Egyrészt a választásokon stabil győzelmet aratott Putyin, másrészt fontos reformok várhatóak, amelyekből még semmi sem tükröződik. Jelenleg a cégek többsége állami tulajdonban van, ami azt jelenti nem túl hatékonyak. Ezen akarnak változtatni egy privatizációs programmal, aminek része kell, hogy legyen e cégek rendbetétele, az eladhatóság érdekében.

Júliustól egy sor technikai változás is jön, a letétkezelésben, bevezetik a nemzetközi számviteli rendszert, és közvetlen elérhetőséget biztosítanak a külföldieknek a közvetlen orosz részvénypiaci megjelenésre, amit eddig csak Londonban tudtak megtenni ADR-eken keresztül.

Jó példa a jelenlegi alulértékeltségre, a Szurgutnyeftegaz, amely átláthatatlan tulajdonosi struktúrája miatt 1,1 EV/EBITDA értéken forog, annak ellenére, hogy jobb hozamú olajmezőkkel rendelkezik mint a Lukoil. Ugyanakkor ez jelentősen megváltozhat az új szabályok miatt, ami akár háromszoros, négyszeres árfolyamot jelenthet, főleg, ha azt nézzük, hogy a készpénzállománya akkora a cégnek, ami egy részvényre lebontva a részvény értékének 80 százalékát eléri.

A másik érdekes sztori lehet az Etalon nevű orosz cég, amely Szentpéterváron és Moszkvában épít lakásokat. Az országban ugyanis óriási lakáshiány van jelentős árdrágulás mellett, ugyanakkor a költségek nem nagyon nőttek. A cégnek ráadásul jól futó beruházásai vannak folyamatban és jóval olcsóbb a szektortársaknál is.

Deák Bálint
Deák Bálint

Ez is érdekelhet