BUX 139096.62 -0,5 %
OTP 45750 -0,13 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kis forgalommal emelkedett a tőzsde

Tovább emelkedett hétfőn a magyar tőzsde a kedvező nemzetközi hírek hatására.

2012. február 20. hétfő, 17:10

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A görög helyzet megoldásának közelsége mellett a kínai bank tartalékráta csökkentése is kedvezően hatott a részvénypiacokra hétfőn. Ennek hatására a magyar börze is emelkedett 1,1 százalékot, ami 19 354 pontos záró értéket jelentett a BUX esetében. Az index ezzel újar célba vette a 20 000 pontos lélektani határt, amelynek az áttörésével az idén egyszer már hiába próbálkozott.

A forgalom ugyanakkor nagyon alacsony volt, de ez valószínűleg annak tudható be, hogy az amerikai tőzsdék ünnepnap miatt zárva tartottak a hét első napján. Ez azonban azt jelentette, hogy a legnagyobb forgalmú OTP-részvénnyel is csupán 4,1 milliárd forint értékben kereskedtek, ugyanakkor a Magyar Telekom valamivel több mint 3 milliárdos üzletkötése jóval meghaladta a részvény átlagos napi adásvételét. A többi részvény azonban az 1 milliárdot meg semtudta közelíteni a hét első napján.

A Magyar Telekom amely az elmúlt időszakban húzóerő volt a magyar tőzsdén 1,2 százalékkal 580 forintra emelkedett. A jó szereplés oka lehet, hogy a héten jelentő társaságtól jó gyorsjelentést várnak, illetve az osztalék jelentős emelkedését hozhatja a különadó eltörlése, ami, ha megvalósul, még mindig jelentős növekedési potenciált takar a részvény esetében.

A gyorsjelentését szintén a héten közlő Mol szintén 1,2 százalékkal emelkedett. az olajrészvény drágulását az olaj jelentős emelkedése is támogatta, így a részvény 19 330 forinton fejezte be a kereskedést.

Egy picivel többet 1,5 százalékot drágult az OTP. Ennek oka, hogy a kínai döntésnek a bankszektor volt a nyertese, amely így éne járt az emelkedésben. Az OTP árfolyama így ismét 4000 forint felett zárt, igaz csupán 4 forinttal. Kicsit lemaradó volt viszont a Richter, a gyógyszergyártó árfolyama 38 000 forinton stagnált. A kisebbik gyógyszergyártó, az Egis 0,5 százalékkal  16 660 forintra emelkedett, míg az FHB 1,8 százalékkal 517 forintra drágult.

Deák Bálint
Deák Bálint

Ez is érdekelhet