BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Átmenetileg gyengült csak a forint

A váratlanul elmaradt kamatemelés hatása csak pillanatnyilag rengette meg a forint árfolyamát.

2012. január 24. kedd, 16:38

Fotó: Dömötör Csaba / Kummer János
Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hétfőn kisebb gyengüléssel kezdte a napot a forint az euróval szemben. Ez azt jelentette, hogy 300 forint fölé visszament az árfolyam egy picivel. Délután az elemzők várakozásával ellentétben nem emelt kamatot a Magyar Nemezti Bank, ami 303 forint fölé hajtotta az eurót egy pillanat alatt. A gynegülés azonban nem tartott sokáig délutánra már ismét 300 forint közelében kereskedtek az euróval. Ennek hátterében több ok is állhatott: egyrészt még mindig lehettek olyaan poziciók amelyek a forint esésére játszottak és ezeket zárták a befektetők, illetve sok szakértő azzal magyarázta a forint erősödését, hogy az így is magas magyar hozamok jelentősebb vevőket csaltak az állampapírpiacra.

Ez meg is látszott a másodlagos állampapírpiacon. A hozamok ugyanis a negatívabb nemzetközi hangulatban csökkeni tudtak. A hat hónapos átlaghozam stagnálása mellett ugyanis a többi lejáraté mind csökkent, mégpedig 2-13 bázispont között. Ez azt jelentette, hogy 7,61-9,65 százalék között szóródtak a hozamok, a legtöbbet az ötéves futamidő fizette kedden.

Deák Bálint
Deák Bálint

Ez is érdekelhet