Nagyon vegyesen teljesítettek kedden a magyar tőzsdén a vezető részvények. A legjobban a Mol szerepelt. Az olajrészvény árfolyamára valószínűleg még mindig a kurdisztáni mezőkről érkező kedvező hírek hatottak, ez ugyanis jelenleg a legjobb sztori, amire a befektetők figyelhetnek. Ennek köszönhetően a Mol árfolyama 2,3 százalékkal 17 850 forintra emelkedett zárásra.
Jól szerepelt a Richter is, a gyógyszergyártó árfolyama 1,6 százalékkal 36 490 forintra emelkedett. A Richter esetében is a várható kedvező bejelentések hajtják fel az árfolyamot, hiszen a szektortárs Egis egyáltalán nem szerepelt jól. A kisebbik gyógyszergyártó árfolyama ugyanis 5 forinttal 16 195 forintra csökkent.
Az OTP zárásra 0,8 százalékkal 3425 forintra emelkedett. Ez a részvény volt az amelyik a legjobban megszenvedte a Citigroup várakozásoknál rosszabb eredményét. A bankpapír délelőtt 3478 forinton érte el napi csúcsát, azonban délután nagyon hirtelen 3335 forintig zuhant, ahonnan zárásra sikerült azért kicsit feltápászkodni. Az FHB 1 százalékkal ért többet zárásban, mint egy nappal korábban, ami 471 forintos értéket takart.
A Magyar Telekom árfolyama a hozamok emelkedése ellenére drágulni tudott, igaz az osztalékrészvény az átlagnál kisebb mértékben 1 százalékkal 524 forintra emelkedett.
A BUX így 1,4 százalékkal emelkedett 17 612 pontra. Az optimizmus azonban töretlennek látszik a befektetők körében, miután a decemberi határidő 2,4 százalékkal 18 150 pontra emelkedett, jó régen látott szintre növelve a különbsége
