Ázsiában nagyon elromlott a hangulat, a DAX index pedig az elmúlt napokban fontos szinteket tört lefelé és október eleji mélypontjai felé vette az irányt. A régiós bankrészvények sokéves mélypontjaikra estek az elmúlt napokban, így nem sok jóra lehet számítani a Budapesti Értéktőzsdén sem. Az OTP árfolyammozgása egy erősebb támasz közelében, 2950 és 3050 forint között kis forgalommal beszűkült, amerre kitör belőle nagy forgalommal, az lehet az irány a tovább napokban. Intő jel, hogy már sokadszorra támaszkodik meg az árfolyam ezeken a szinteken, egyre gyengítve azt. A támaszra való ráülés és a szektortársak gyenge teljesítménye egyelőre nem sok jót vetít előre. A Mol egyre erőtlenebbül szalad neki ellenállásának, 18 000 forint felett mindig megjelentek eddig az erősebb eladók. A Richter ereje is elakadt a napokban, s a Magyar Telekom sem képes igazán erős dolgokat produkálni. Az egyetlen pozitívum, hogy nincs forgalom, kereskedők szerint a magyar piac a napokban eddig azért volt ellenállóbb, mert már így is alul vagyunk súlyozva, így nem vettük ki részünket eddig az esésből.
