Egy októberben megkötött szerződésnek köszönhetően a jövő év elejétől 87 százalékra emelkedik a Graphisoft Park épületeinek kihasználtsága - derül ki a társaság negyedéves jelentéséből.
Ennek és a javuló hitelkamatoknak, valamint a csökkenő költségeknek köszönhetően a korábbi előrejelzéseknél magasabb profittal büszkélkedhet az ingatlancég.
Az idénre prognosztizált 700 ezer euró helyett várhatóan 1,4 millió euróra nő majd a nyereség, ami a jövő évben már 1,6 millió euróra kúszik majd fel. (Az első három negyedév során a cég bevétele a 6 millió eurót közelítette, nyeresége pedig valamivel meghaladta az egymilliót). A jövő évi profittervet a szokásos piaci kockázatokon túl leginkább egy esetleges helyi adó kivetése veszélyeztetheti - olvasható a gyorsjelentésben.
