A tavaszi csúcs óta tartó lejtmenet, majd a 200 napos mozgóátlag sikerese tesztelése egyelőre oldalazásba torkolt az amerikai piacon, az S&P 500-as index egyelőre sikertelenül próbált új csúcsokra törni a nyáron. A mutató grafikonján számos jel óvatosságra int (például az RSI-ben jelentkező divergencia), azonban technikailag szignifikáns szint még nem sérült benne, így nem kell egyelőre temetni a bikát. Bár az 1310 pontnál húzódó 50 napos mozgóátlag tegnap nem szabott gátat az esésnek - egész pontosan 4 órán keresztül szolgált támaszként, egy 10 pontos pattanást tudott okozni napon belül - az igazi támaszok, a 200 napos mozgóátlag 1284 pontnál (itt van egy emelkedő trendvonal is), a jelenlegi bikapiachoz tartozó 270 napos mozgóátlag 1236 pontnál még a mutató alatt helyezkednek el.
A befektetői hangulat nem is romlott el jelentősen az elmúlt hetek csapkodásai következtében, még az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos viták hatására sem. A jelek szerint a részvénypiaci szakértőket jobban aggasztanák az 1250 körüli szintek eleste az S&P 500-as indexben, mint az amerikai államcsőd. Az amerikai profi tőkepiaci hírlevélírók mindössze 21,5 százaléka javasolja az azonnali részvényeladást a befektetőknek, ez változatlan szint az egy héttel ezelőtti értékhez képest. A friss adatok szerint körükben még emelkedett is a részvényvásárlást javaslók aránya, 49,5 százalékra az előző heti 46,2 százalékról. Ezzel a bull/bear arány a felmérésben 2,3-re nőtt.
A bull-bear spread 28 bázispontra nőtt. Egyik érték sem jelent szélsőséget a hangulati felmérésben, azonban a skála optimista felén helyezkednek el, így az biztos, ha egy nagyobb esés következne, akkor a fordulat nem a befektetők szélsőséges pesszimizmusa miatt fog megfordulni. Mint korábban írtuk, az 1250 pont körüli szintek elestével várható, hogy ebben a körben kialakuljon egy masszívabb pesszimista hangulat.
A kisbefektetők körében romlott egy hét alatt a hangulat, azonban távolról sem alakult ki szélsőséges pesszimizmus. Az amerikai kisbefektetői szövetség, az AAII legfrissebb felmérése szerint a következő 6 hónapban részvényárfolyam emelkedést várók aránya a válaszadók között 39,8 százalékról 37,8 százalékra csökkent. Az áresésre tippelő befektetőké 30,6 százalékról 31,4 százalékra emelkedett. A felmérésben a bull/bear arány 1,2-es értéken található, szélsőséges optimizmusról 2 feletti, pesszimizmusról 0,5 körüli értékeknél lehet beszélni.
Az opciós piacon nyoma sincs félelemnek. A Chicago Board Options Exchange-en a megvett részvényeladási és vételi opciók arányát reprezentáló put/call arány visszatért a normálisnak tekinthető szintre. Előtte emlékezetes, hogy tavasszal sok éves mélypontra süllyedt, jelezvén a befektetők nem féltek az eséstől, a 200 napos mozgóátlag tesztelésének hetében viszont utoljára 2008-ban látott szintre lőtt ki.
A piacnak azonban van olyan szegmense is, amely ennél nagyobb félelemről tanúskodik. A VIX index tegnapra már a júniusi piaci mélypontok körül tapasztalt csúcsokra ugrott, s ha kitör, akkor további jelentős emelkedést produkálhat a jelenlegi szintekről.
Az aktív alapkezelők tovább növelték piaci kitettségüket. Az NAAIM, az amerikai aktív befektetési alapkezelők szövetségének felmérése szerint valamivel 66 százalék fölé emelkedett a tagok nettó long kitettsége a részvénypiacon. Ez jelentős ugrásnak tekinthető az egy hónappal ezelőtti 25 százalék körüli alacsony értékhez képest, ugyanakkor távol sem annyira magas, mint az április végi piaci csúcs előtt tapasztalt 80 százalék feletti érték.
