BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Megszenvedte az Alteo az új szabályozást

Nagyot csökkent az Alteo eredménye az év első három hónapjában, de a cég terveinek megfelelően.

2011. május 20. péntek, 09:57

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nyolcvan millió forintos eredményt ért el az Alteo idén az első negyedévben, aki 67 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál - tette közzé a társaság a BÉT honlapján. A gyorsjelentésben a cég ennek ellenére sikeresnek ítéli meg az első három hónapját, amit azzal magyaráznak, hogy a profit a terveiknek megfelelően alakult. A tavalyinál kisebb eredményt a cég azzal  a villamos energia kötelező átvételi szabályozásában bekövetkezett változásokkal magyarázza.  Ennek hatására ugyanakkor számítottak, és üzemelési modellt is váltottak a győri és a soproni erőművekben.

A gyorsjelentésből az is kiderül, hogy az árbevétel valóban csupán 3,7 százalékkal csökkent 1,68 milliárd forintra.A visszaesés egyik fő oka, hogy a két hagyományos, földgáz alapú  erőművűk működési modellj megváltozott 2011-től. A Győri Erőmű Kft. szabad piaci áron értékesíti a villamos energiát, ezért ennek árbevétele alacsonyabb a korábbi KÁT átvételi értéknél. Ráadásul mivel a megtermelt villamos-energiát a tavalyi évvel ellentétben nem a KÁTmérlegkörbe, hanem az ALTEO Nyrt saját mérlegkörébe értékesíti, így a konszolidáláskor teljes egészében kiszűrik. A Soproni Erőmű Kft. továbbra is
KÁT-os rendszerben értékesíti a villamos energiát, de a szabályozás miatt 15 százalékkal csökkentett áron. Mindezek összesített hatása a csoport szintú árbevételben 170  millió forintos csökkenést eredményezett.

Mindenesetre a gyorsjelentésből az is kiderül, hogy a Győri Erőmű így is nyereségesen tud működni, azonban a Soproni már nem, így ennek a működési modelljét is át akarják alakítani. Emellett egy 250 millió forintos beruházást is végrehajtanak ez utóbbiban, a hatékonyabb működés érdekében.

Mindezek mellett az ágazati különadó is elvitt a tavalyi évhez képest plusz 3,4 millió forintot. A cég várakozásai szerint az idei évben az konszolidált árbevételben és az eredményességben megfigyelhető szezonális hatások a tavalyihoz képest mérséklődnek, mivel a hőerőművek termelése kiegyenlítettebb, és az egyre növekvő villamos energia kereskedelmi portfólió is egyre nagyobb mértékben simítja ki az általuk okozott negyedévek közötti eltéréseket.

Deák Bálint
Deák Bálint

Ez is érdekelhet