Az IMF vezetőjének a botránya vihart okozott a devizapiacokon a hét első napján, a dollár ugyanis olyan mértékben tudott erősödni az uniós devizával szemben, hogy egyből átvitte a múlt héten komoly támaszul szolgáló 1,41500-as szintet, és egyből 1,40500-ig szaladt el. Az első pánikot követően délutánra ismét erősödni tudott az euró, így viszonylag széles sávban kereskedtek a devizapárral. Délután ugyanis 1,41900-as szinten volt az árfolyam.
A forint is követte napközben a fő devizapár mozgását a nap eleji gyengülés azonban nem volt elég ahhoz, hogy a fontosnak tartott 268,50 forintos szint törjön az euróval szemben. Bár egy pillanatra 268,66 forinton tetőzött az árfolyam, a nap nagy részében e kritikus szint alatt forgott. A nap végére egy kicsit el is távolodott innen és picivel 268 forint alatt kereskedtek a az euróval.
A svájci frankkal szemben kevésbé tudott erős maradni a forint a napközben 214 forint közelében is megforduló devizapár a nap végére 213 forint környékére jött vissza.
