BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Megvan az év meglepő nyertese - ezen lehetett kaszálni

Dacolva a kritikus hangokkal az egyszer már majdnem halottnak nyilvánított American International Group (AIG) részvényeinek árfolyama a gravitációt meghazudtolva az idei év egyik legjobban teljesítő papírjának bizonyult. Az idáig vezető út azonban igen göröngyösnek mondható.

2010. december 29. szerda, 13:05

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az AIG részvényeinek keddi, 58,93 dolláros záróértéke az év eleje óta csaknem 97 százalékos emelkedést takar, ráadásul ebből 42 százalékot decemberben abszolvált a jegyzés. Ezzel a biztosító az S&P-500 index kosarának negyedik legjobban teljesítő komponensévé lépett elő idén - mutat rá a Wall Street Journal.

A szárnyalás mögött nagy átalakulások húzódnak. Az egykor a világ legnagyobb biztosítótársaságának számító társaság túladott két nagy tengerentúli leányvállalatán, megvált kockázatosabb egységeitől, visszatért a kötvénypiacokra, illetve az állami köldökzsinórt kiváltandó nagy léptékű banki hitelkereteket biztosított be magának.

A mintegy 8 százaléknyi közkézhányadot tulajdonló befektetők most arra várnak, hogy a 92 százalékos pakettel rendelkező pénzügyminisztérium több körben a piacon értékesítse részesedését.

Korábbi híradások szerint jövőre két ütemben dobnák piacra a csomag nagy részét. Ötödét az akár márciusig lebonyolított első tranzakcióban mintegy 10 milliárd dollár értékben. Ezt követné egy második kibocsátás ismeretlen időpontban, míg a maradékot 2012-ben értékesítenék.

A részpakettek piacra dobásával az állam (és ezáltal az adófizetők) akkor érhet el nyereséget, ha papíronként 30 dollárért vagy afölött kínálnák lejegyzésre a részvényeket: 45 dolláros árat feltételezve akár 20 milliárdos profitot is realizálhatna az állam.

A pénzügyminisztérium részesedése a jelenlegi 58,93 dolláros árfolyam mellett körülbelül 90 milliárd dollárt ér, a bekerülési érték viszont 49,1 milliárdot tett ki. Igaz, a biztosítónak a válság idején csak egy 182,3 milliárd dolláros állami mentőövvel sikerült elkerülnie a csődöt, így a különbözetet többek közt a nagy léptékű eszközértékesítésekből fizetnék vissza az államnak, ezekből nagyságrendileg 50 milliárd dollár folyhat be.

A részvények közel 100 százalékos drágulása mindazonáltal sok tekintetben megtévesztő. Ha az AIG tavaly nyáron nem hajtott volna végre egy 1:20 arányú részvényösszevonást, árfolyama jelenleg 2,95 dollár lenne a három évvel ezelőtti 57,94-hez képest.

A társaság tőzsdei kapitalizációja is drámai utat járt be: míg zenitjén, 2007 decemberében piaci értéke 150 milliárd dollárra rúgott. A Lehman-csőd utáni likviditási válságát, majd állami kimentését követően azonban 2009 márciusában alig 1 milliárd dolláron érte el mélypontját a törzsrészvények összesített árfolyamértéke.

A közkézhányad jelenleg 8 milliárd dollárt ér, az árfolyamba viszont be van árazva a társaság által később a jelenlegi részvényesek számára zárt körben kibocsátandó warrantok értéke is. A következő hónapok során a pénzügyminisztérium elsőbbségi részvények átváltását is tervezi, amellyel a törzsrészvények száma 1,6 milliárd darabbal gyarapodna.

Mindent összevetve az AIG piaci jelenértéke mintegy 80 milliárd dollárra rúg, amely ugyan megkopott a régi idők fényéhez képest, ám jól tükrözi, hogy a társaság továbbra is egy erős vagyon- és kárbiztosítási, illetve hazai pályán piacvezető életbiztosítási ággal rendelkező nagy játékos a biztosítók piacán.

Józsa Bernát
Józsa Bernát

Ez is érdekelhet