BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Újra nyereséget termelt a General Motors

Mintegy 2,16 milliárd dollár nyereséget jelentett az amerikai autóipari óriás General Motors (GM) a harmadik negyedévre szerdán. A harmadik egymást követő negyedévben könyvelhetett el profitot a vállalat.

2010. november 10. szerda, 17:52

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az előzetesen bejelentett számokkal összhangban, a harmadik negyedévben részvényenként 1,20 dollár nyereséget termelt a General Motors az egy évvel korábbi 73 centes veszteséggel szemben. Így az idei évben, az első negyedévi 865 millió, a második negyedévi 1,2 milliárd dolláros pozitív eredmény után továbbra is nyereséges a korábban állami mentőcsomagra szoruló vállalat.

A társaság bevételei a harmadik negyedévben 21 százalékkal, 34 milliárd dollárra nőttek, miután javultak az amerikai értékesítések és erős növekedés volt tapasztalható Kínában, illetve más fejlődő országokban.

A vállalat vezérigazgatója, Dan Akerson kiemelte, hogy a GM csökkentette költségeit, javított mérlegein és "pénzt termel". Elmondta ugyanakkor, hogy a társaság Európában továbbra is veszteséges, s a fő piacot jelentő Észak-Amerikában javítani kell termékeinek piacosításán.

Az év utolsó negyedévében lényegesen gyengébbek lehetnek a GM eredményei, mivel a nagyobb profit marzzsal rendelkező teherautók eladásai csökkenhetnek. Ugyanakkor nőhetnek a kisautó-eladások, miután az amerikai kormány szigorúbb üzemanyag-fogyasztási előírásokat vezetett be. A döntés hatására a társaság, és vetélytársai is több, alacsonyabb átlagfogyasztású kisautót is piacra dobnak, a fogyasztók azonban továbbra is a nagyobb autók iránt mutatnak keresletet - mondta el az IHS Automobile elemzője, Rebecca Lindland. Ez kockázatokat rejt magában - tette hozzá.

A kedvező eredmények hatására idén, 2004 óta először - éves szinten is nyereséges lehet a vállalat. A társaság az idei évben eddig 9,5 milliárd dollárt fizetett vissza az államtól kapott 49,5 milliárd dolláros kormányzati gyorssegélyből, továbbá elkezdett pénzeket utalni alulfinanszírozott nyugdíjalapjába.

A vállalat legnagyobb konkurensei közül a Ford 6,4 milliárd dollár nyereséget ért el az év első kilenc hónapjában a GM 4 milliárd dollárjához képest. A Chrysler, amely szintén részesült állami pénzekből a harmadik negyedévre 84 millió dolláros veszteséget jelentett be, ám - az utolsó negyedév várható profitjának köszönhetően - éves szinten akár nyereségessé is válhat.

MTI-Eco
MTI-Eco

Ez is érdekelhet