Az első egy órában ugyan még mínuszban is forgott a BUX, a napi alját 12 183 ponton állítva be. Innen azután folyamatosan emelkedve 3,1 százalékos pluszban 12 592 ponton fejezte be a kereskedést az index, amelynek a drágulását több jó nemzetközi hír is támogatta.
Az egyik ilyen volt a JP Morgan jó negyedéves eredménye, ami természetesen pozitívan hatott az OTP árfolyamára. A bankpapír a nap elején még 2500 forint alatt is forgott, majd az amerikai bankóriás jó eredményére rántották fel 2570 forintig az árfolyamot. A várakozásoknál jobb amerikai munkanélküliségi adatra emelkedő amerikai indexek tovább húzták felfelé az OTP árfolyamát, amely végül napi csúcsán 2620 forinton 3,9 százalékos pluszban fejezte be a napot.
A Mol ennél is többet 5,5 százalékot drágult ez 11 240 forintos napi csúcs árfolyamot jelentett. Az olajipari részvény is járt mínuszban a nap elején a minimumot a 10 570 forintos szint jelentette.
A Magyar Telekom 1,9 százalékkal 585 forintig menetelt felfelé, a részvényt ugyanakkor már csak jövő hét végéig lehet osztalékkal együtt vásárolni. A Richter ára alig változott, a 26 485 forintos értéke 0,3 százalékkal volt magasabb az előző napi záró áránál.
A kisebb papírok esetében már nem volt ekkora az optimizmus, a BUMIX ugyanis 1,6 százalékkal tudott emelkedni 1407 pontig. A kisebb papírok közül száguldott felfelé 5,8 százalékkal az AAA, amely 90 forinton fejezte be a kereskedést. A Humet ennél is többet 10 százalékot drágult, igaz ez 2 forintos erősödést jelentett 22 forintra. A Synergon részvények eladását bejelentő Pannergy is 5,4 százalékot emelkedett. Drágult a Synergon is 3,2 százalékot 490 forintig. Az FHB is tudott 3,8 százalékot emelkedni, ára 595 forint lett így.
