BUX 140619.57 0,83 %
OTP 46090 0,26 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ezért lett kisebb az RFV profitja

Sokkal kisebb lett az RFV profitja tavaly, mint ahogyan azt az előzetes számokból tudni lehetett - tette közzé a cég a BÉT honlapján.

2009. április 16. csütörtök, 14:11

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az energetikai szolgáltatásokat nyújtó RFV Nyrt. auditált, konszolidált beszámolója szerint a cég tavalyi nettó eredménye 288,7 millió forint volt, míg a februárban közölt tőzsdei jelentésben még 474,2 millió forintot jelzett.

A tőzsde honlapján olvasható közlemény szerint az eltérés oka egyrészt, hogy az RFV-GALGA Power System Kft.-ben szerzett tulajdon miatt bekövetkező 37 millió forintos pénzügyi eredmény a késedelmes cégbírósági bejegyzés miatt számvitelileg 2009 első negyedévében jelentkezett. Ezen kívül a korábbi években készletre vett szolgáltatásokat mintegy 100 millió forint értékben kivezették a könyvekből a válság várható negatív hatásai miatt, továbbá a korábbi gyakorlathoz képest szigorúbb értékvesztéseket számolt el a cég, szintén a válságra hivatkozva.

A tőzsde "A" kategóriájában jegyzett RFV közölte azt is, hogy az önkormányzatok romló fizetési fegyelme és alulfinanszírozottsága
veszélyeztetheti a cég készpénz termelő képességét, a társaság megrendelői ugyanis elsősorban önkormányzatok. A cég tárgyalásokat kezdeményezett a bankjával kölcsöneinek euróra váltásáról, ez ugyanis kisebb költséget jelent a forint alapú hitelekhez képest. A további projektek finanszírozására az eddigi gyakorlattól eltérően már euróban kerülhet sor. Az RFV előrehaladott tárgyalásokat folytat egy 25 millió eurós hitelkeret kialakításáról.

Az auditált beszámoló szerinti 288,7 millió forintos nettó eredmény alig haladja meg a 2007. évi 284,7 millió forintos nyereséget. Az RFV árbevétele tavaly 72 százalékkal emelkedve, 3,22 milliárd forintot ért el.

NAPI Online
NAPI Online

Ez is érdekelhet