Elképzelhető, hogy a Straub Elek lemondását jósló hír nyomán emelkedik a Magyar Telekom Nyrt. részvényárfolyama, de lehet más oka is, például az, hogy alulértékelt a részvény, vagy hogy az utóbbi időben a távközlési szektor megítélése javul a nemzetközi piacokon, s ez a tendencia elérte a magyar szolgáltatót is.
Ha mégis a vezér távozása van az emelkedés mögött, annak hátterében – egy általunk megkérdezett elemző szerint – minden bizonnyal az a Manager Magazinban megszellőztetett információ áll, amely szerint az auditor Straub eltávolítását szabta feltételül a cég éves jelentésének aláírásához. Az Index ráadásul vezető cikkében arról számolt be, hogy Straub még ma bejelenti távozását.
Ha ennek hisznek a befektetők, az azt jelenti, hogy arra számítanak, a cég képes lesz a december 21-ére összehívott rendkívüli közgyűlés előtt, legkésőbb holnap estig produkálni auditált mérlegét és eredménybeszámolóját, következésképpen lesz osztalékfizetés, tehát most kell bevásárolni a részvényből, hogy ehhez hozzá lehessen jutni. Ezt az érzést erősítheti, hogy a legutóbbi közgyűlést az igazgatóság hívta össze, ami arra utal, hogy ura lehet a helyzetnek.
