A könyvépítés módszerével megvalósítandó zártkörű tranzakció keretében 550 plusz 208 ezer részvényt ajánlanak fel a a hazai és külföldi intézményi befeketőknek, a tőzsdei aukció során pedig a lakosságnak és vállalati szektornak 147 ezer plusz 124 ezer darab részvényt kínálnak. A maximális ár 6400 forint. A tranzakció során elsőként a cég 10 százalékos sajátrészvény-csomagját értékesítik, utána pedig a mostani tulajdonosok, köztük egy ausztrál kockázati tőkealap, illetve Erdős Ákos üzletember, kezében lévő pakettek egy részét dobják piacra. A nyilvános értékesítés során kizárólag a Concorde Rt.-nél lehet majd jegyezni az értékpapírokat, a minimális mennyiség 100 darab, a maximális pedig 5 ezer darab. A limit azt jelzi, hogy nem elsősorban a kisbefektetőkre számít elsősorban az Állami Nyomda, ezt egyébként a sajtótájákoztatón is hangsúlyozták. A rendezvényen elhangzott az is, hogy az ügyletre két héten belül sor kerül, vagyis a tervek szerint karcsányonyig új szereplővel bővülhet a tőzsdén szereplő cégek tábora.
