BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Bővül a BUX vesztesége, feleződött a Humet

A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe lejtőre került, egy óra alatt közel 200 pontos mínuszra tett szert a BUX. A blue chipek mindegyie zuhant, a kereskedésbe 10 órakor visszatért Humet pedig már megfelezte értékét. A nyugat-európai tőzsdéken a Footsie és a CAC-40 0,6, a DAX 1,2 százalékos mínuszba került.

2004. május 25. kedd, 10:10

Érdemi forgalom nélkül folytatódott az euró értékvesztése a forinttal szemben a bankközi devizapiacon. A közös európai valuta 251,60/75 forintos szinten nyitott a forinttal szemben, ami némi erősödést jelent a tegnap délutáni 252 forint körüli szintekhez képest.

A kiíró Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó Hivatala visszavonta a gépjárművek eredetiségvizsgálatára kiírt közbeszerzési pályázatot - nyilatkozta Urbán György, a hivatal vezetője -, s hamarosan új, a közösségi értékhatárt meghaladó, tehát nemzetközi közbeszerzési eljárást írnak ki a szolgáltató(k) kiválasztására. Urbán György szerint e közbeszerzési eljárás visszavonása nem akasztja meg a hatósági eljárás július elsejei bevezetését és így az új (az érintett gépjárművek jelentős részénél a korábbinál alacsonyabb) hatósági árak is érvénybe lépnek majd, erről BM-díjrendelet jelenik meg.

Hiába uralkodott rendkívül optimista hangulat a Budapesti Értéktőzsdén az elmúlt negyedévben, a háztartások a részvényárfolyamok száguldása ellenére is inkább a biztonságos és magas kamatot ígérő állampapírba fektették pénzüket - derül ki az MNB első negyedéves trendeket vizsgáló elemzéséből.

Júniustól a magyar turisták lényegesen több orvosi ellátást vehetnek igénybe az EU más tagállamaiban, de szakértők szerint továbbra is érdemes utasbiztosítást kötni.

A Generali-Providencia Biztosító a februári díjcsökkentést követően újabb cascorendszer kidolgozásán fáradozik - jelentette be a cég gépjármű-biztosítási osztályának vezetője. A Világgazdaság tudósítása szerint Jákfalvi Zoltán elmondta: mindez független az Allianz Hungária Biztosító (AHB) Rt. által a múlt héten bejelentett cascodíj-csökkentéstől.

A kormány segítséget nyújt a fővárosnak ahhoz, hogy a 4-es metrót már az első ütemben a korábbi terveknél négy megállóval hosszabb szakaszon, a Bosnyák térig építsék meg.

Mérséklődött ugyan az első negyedévben a kiskereskedelmi forgalom növekedésének üteme, de még így is dinamikusnak minősíthető mind a bérkiáramláshoz viszonyítva, mind nemzetközi összehasonlításban - áll a KSH ma kiadott közleményében.

A külkereskedelmi forgalom volumene továbbra is jelentősen bővült, az első negyedévben az export 19, az import 16 százalékkal haladta meg az egy évvel azelőttit - jelentette a KSH.

Május közepén elindult a Tony Curtis közreműködésével készült 30 másodperces Magyarországot népszerűsítő reklámfilm sugárzása az Egyesült Államokban – derült ki a Magyar Turizmus (MT) Rt. tájékoztatásából. A filmmel elsősorban az 50 év feletti amerikaiakat kívánják utazásra bírni.

Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását korlátozó 1997-es kiotói klímamegállapodás hatályba lépéséhez szükséges küszöb karnyújtásnyira került, miután Oroszország váratlanul ígéretet tett az egyezmény gyors ratifikálására.

Szlovákia a Slovenské Elektrárne (SE) szlovák villamos művek 66 százalékos privatizációjában azt a pályázót részesíti előnyben, amelyik befejezi a mohi atomerőmű 3. és 4. reaktorának építését – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Pavol Rusko gazdasági miniszter.

Európa vezetető mobil szolgáltatója, a Deutsche Telekom 2,5 milliárd dollárért vásárolta fel amerikai riválisának a Cingular's mobil szolgáltatónak hálózatát Californiában és Nevadában.

A vezető mobilszolgáltató cég, a Vodafone Group Plc főtevékenységből származó bevételében 13 százalékos növekedés várható, mivel a cég növelte részvény visszavásárlási programjának összegét és 2,6 milliárd fontos kivásárlást jelentett be Japánban.

Annak ellenére, hogy a tervek szerint a brit anyacéggel egyidőben, május 25-én tette volna közzé számait a magyar Vodafone Rt. is, a távközlési cég bejelentette, hogy csak június másodikán rukkol elő eredményeivel.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet