BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Mélabús hétvége

Minimális gyengüléssel zárt a párizsi és frankfurti börze irányadó indexe, míg a londoni Footsie néhány pontos emelkedést tudott produkálni.

2004. május 21. péntek, 18:17

Hiába indultak felfelé a nyugat-európai tőzsdeindexek a pénteki nyitás után, a fél hatos zárásra már nyoma sem maradt a korábbi előnynek. A rekordmagasságban megragadó olajár továbbra is nyugtalanítja a befektetőket, a dráguló euró azonban ezúttal nagyobb hatást gyakorolt a kereskedési kedvre. A nap nagy vesztese a tech-szektor lett, az élen a Nokia részvényével, miután a Morgan Stanley leminősítette a cég papírját. A világ legnagyobb mobilgyártójának papírja öt százalékot veszített értékéből, és magával rántotta a mobil- és chipágazat részvényeit egyaránt. Erősödni tudott azonban a DaimlerChrysler részvénye, annak ellenére, hogy az autógyártó úgy döntött: korábbi terveivel ellentétben mégis segítő kezet nyújt az általa részben birtokolt és adósságaiba belefulladó Mitsubishinek. Londonban a kínai statisztikai hivatal munkatársainak köszönhető, hogy minimális emelkedéssel sikerült befejezni a napot. A távol-keleti ország inflációja ugyanis a szakemberek szerint mégsem éri el az öt százalékot, ahogy attól korábban félni lehetett, így megnyílt az út a fémipari papírok erősödése előtt a börzén.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet