A hazai befektetők a tavaly év végén meghiúsult jegyzéshez szinte mindenben hasonló módon jegyezhetnek, ugyanazokban a bankfiókokban (a vezető szervező Raiffeisen, a CIB, az Inter-Európa és a takarékszövetkezetek fiókjaiban) gyorsított vagy normál jegyzéssel, illetve az e-brókernél az interneten is. A jegyzésben hazai magánszemélyek vehetnek részt - akiknek a kedvezményes (maximum 200 darabig) és a készpénzes (maximum 1500 darabig) jegyzési lehetőség is nyitva áll -, illetve az intézményi befektetőnek nem minősülő hazai gazdálkodó szervezetek, akik csak készpénzes formában jegyezhetnek.
A részvényvásárláshoz nyújtott kedvezmény a korábbi értékesítési kísérlettel szemben kisebb lett. A kedvezmény a korábbi hitel és 500 forint árkedvezménnyel szemben csupán hitelre szűkült, a 6500 forintos vételárból azonban ezúttal is csak 2500 forintot kell megfizetni 200 darab erejéig, a fennmaradó 4000 forintot október 1-ig bármikor ki lehet fizetni.
Más kérdés persze, hogy egy-egy befektetőnek végül is hány részvény jut majd a jegyzésből, hiszen a 200 darab önmagában sem mondható soknak, különösen mivel a mostani értékesítésnél a 492 ezer darabos mennyiség is rögzített, növelésére nincs lehetőség (decemberben még majd négyszeresére lett volna növelhető ez a csomag).
