BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A TEBÉSZ már nem ügyfél Brau-ügyben?

A PSZÁF elutasította a TEBÉSZ azon kérését, hogy az érdekvédelmi szervezet a számára eddig be nem mutatott iratokba betekinthessen. A TEBÉSZ természetesen bíróságontámadja meg a felügyelet határozatát.

2004. február 23. hétfő, 09:07

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Alább olvasható a Tebész PSZÁF-hoz írt beadványa, majd a felügyeleti elutasítás indoklása:

A TEBÉSZ-beadvány:

Tisztelt Ügyvezető Igazgató Úr!

A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetségének (TEBÉSZ) képviseletében a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének Ügyfélszolgálatán több hónapos huzavona után 2004. január 12-én végre lehetőségem volt az Amstel/Brau felvásárlási ügy két korábban kért határozatához tartozó iratokba betekinteni. Ezen iratbetekintést az ügyfélszolgálat jegyzőkönyvben is rögzítette, aminek másolati példányát részemre átadta. Az iratbetekintés során olyan hiányosságokat tapasztaltam, melyek álláspontom szerint sértik ügyféli jogosítványaim teljes körű törvényes gyakorlását. Ezt jeleztem rögtön az Ügyfélszolgálat felé, ám ott azt a felvilágosítást kaptam, hogy az iratokat részükre átadó osztály e kérdésekben az illetékes. Ennek megfelelően az iratbetekintés során tapasztalt hiányosságokat és kifogásaimat január 13-án levélben jeleztem is az akta szerint illetékes Tőkepiaci befektetések és vállalatfinanszírozások főosztálya felé. Levelem a következő problémákat tartalmazta:

1. Az eljárás során keletkezett iratok felsorolása vélhetően nem volt teljes körű. Az iratlistákban csak a ténylegesen megmutatott iratok felsorolása szerepelt, míg az iktató számok alapján feltételezhető, hogy a megmutatottnál több irat is van az aktákban. Ezen listából tehát nem derült ki, hogy az aktákban összességében milyen fajtájú és mennyiségű irat található. A szűkített iratlistából így nem tudtam megállapítani, hogy melyek azok az iratok, melyeket a PSZÁF - az előre bejelentett szerződésen kívül - nem kívánt részünkre megmutatni. Álláspontom szerint, ezen felügyeleti eljárás akadályozza az ügyfelet, az őt ezen cselekmény kapcsán is megillető jogorvoslati lehetőségében.

2. A részemre megmutatott iratok áttekintése alapján megállapítható volt, hogy biztosan hiányzott a

- a Brau Rt. részvénykönyvének bekért másolata,

- az Amstel Rt. első körben beadott fedezetigazolása, melynek javítását a hiánypótló határozat is előírta.

3. A részemre megmutatott iratok közül - az előre jelzettnek megfelelően - hiányzott az Amstel Rt. azon szerződése, amelyre a felügyelet a befolyásszerzés tényének megállapítását alapozta. Álláspontom szerint a szerződés bemutatását a PSZÁF érdemben nem tagadhatta volna meg, mivel erre a szerződésre alapul a III/86.225/B számú határozata. Ezen eljárásával a felügyelet a határozat megtámadhatóságának törvényben biztosított lehetőségét korlátozza.

4. A megtekintett levelezésben több olyan levél is található, amelyeknél nem volt megállapítható a kézbesítés módja és az átvétel ideje.

Kértem továbbá a hiányosságok kijavítása utáni, immár teljes körű iratmegtekintés lehetőségének biztosítását.

Mivel, mint írtam a befolyásszerzést megalapozó szerződéseket - üzleti titokra hivatkozással - bár előre bejelentve, de szintén nem mutatta meg a az ügyfélszolgálat, így ezen cselekmény jogszerűségének eldöntését a közöttünk jelenleg is folyó bírósági eljárás keretében vagyok kénytelen kérni.

A PSZÁF-elutasítás indoklása:

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (a továbbiakban: Felügyelet) - a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.) 378. § c) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, hivatalból - BRAU UNION HUNGÁRIA SÖRGYÁRAK Rt. és az AMSTEL Sörgyár Részvénytársaság Magyarország (2921 Komárom, Tűzoltó utca 2.; a továbbiakban: AMSTEL Rt.) folyamatban levő fúziója megvalósításával kapcsolatos körülmények - ezen belül az e társaságok által tett jogcselekmények, így különösen a befolyásszerzés megvalósításának lehetőségét magukban hordozó kötelezettségvállalások - vizsgálatára irányulóan eljárást folytat.

A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (a továbbiakban: TEBÉSZ) képviselője a Felügyelethez 2004. január 26. napján beérkezett beadványában az előbbiekben megnevezett államigazgatási eljárás során keletkezett iratokba való betekintésre irányuló kérelmet terjesztett elő.

Az iratokba betekintésre jogosultak körébe a vonatkozó jogszabályi rendelkezések, így különösen az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (Áe) értelmében - az államigazgatási eljárásban közvetlenül részes ügyfelek, illetve azok képviselői mellett - azon személyek tartoznak bele, akik számára az iratok tartalmának megismerése a joguk érvényesítése vagy feladatuk teljesítése céljából szükséges. Ugyanakkor azonban az ezen csoportba tartozók iratbetekintésének terjedelme a joguk érvényesítéséhez, illetve a feladatuk ellátásához szükséges mértékre korlátozódik, különös tekintettel a személyes adatok védelmére vonatkozó törvényi rendelkezések, így a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény vonatkozó szabályaira.

Ennek megfelelően a Felügyelet minden esetben, így a TEBÉSZ iratbetekintésénél is fokozott figyelmet köteles fordítani arra, hogy az említett, speciális védelmet igénylő információkhoz csakis az arra jogosított személyek és kizárólag a jogaik érvényesítéséhez szükséges mélységben ismerhessék meg. Felügyelet az előbbiekben idézett kérelem szerinti, az említett vizsgálati eljárásában keletkezett iratokba való - az Áe. 41. § (1) bekezdése szerinti - betekintést, és azokról másolat készítését csak az erre irányuló jogosultságot megalapozó érdekeltséget hitelt érdemlően igazoló tények birtokában teheti lehetővé.

A Felügyelet az előbbieknek kifejtetteknek megfelelően a TEBÉSZ által előterjesztett, a nevezett felügyeleti vizsgálati eljárás során keletkezett iratokba történő iratbetekintés kérelemnek nem adott mérlegelés nélkül helyt, hanem jogszabályi kötelezettségének megfelelően a 2004. február 6. napján kelt, 3600/2/2004. számú levelében felhívta a TEBÉSZ-t arra, hogy igazolja az iratbetekintési jogosultsága előfeltételét képező ügyféli státuszát megalapozó jogát, vagy jogos érdekét, vagy ellátandó feladatát.

A TEBÉSZ a Felügyelethez címzett, 2004. február 16. napján beérkezett levelében az előző bekezdésben megnevezett felszólításra reagálva sérelmezte, hogy a Felügyelet a nevezett eljárásában nem ismeri el a TEBÉSZ iratbetekintési jogosultságát pusztán azon tényre alapozva, hogy a TEBÉSZ a BRAU UNION HUNGÁRIA SÖRGYÁRAK Rt.-ben részvényesi jogállással rendelkezik, és nem tett eleget a Felügyelet nevezett levelében foglalt igazolási felhívásának sem.

A fentiekben kifejtettekre figyelemmel megállapítom, hogy a Felügyelet által a TEBÉSZ 2004. január 26. napi iratbetekintésre irányuló kérelmével kapcsolatos eljárása mind a releváns anyagi jogi, mind a vonatkozó eljárásjogi jogszabályi követelményeknek megfelelt, illetve a Felügyelet ezen eljárása során tett jogcselekményei által a TEBÉSZ-t az állítása szerint ért érdeksérelem nem valósult meg.

A jelen határozat kiadása napjáig a TEBÉSZ a Felügyelet említett felhívása szerinti őt illető jogát, vagy jogos érdekét, vagy ellátandó feladatát semmiféle bizonyíték előterjesztése útján nem igazolta.

Mindemellett - szemben a TEBÉSZ erre irányulóan a kérelmében előadott érvelésével - az iratbetekintésben való érdekeltség igazolását nem helyettesítheti a Felügyelet által más tárgyban, jóllehet ugyanazon jogalanyok cselekményeivel kapcsolatban folytatott államigazgatási eljárása során lehetővé tett iratbetekintés ténye.

Mindezek okán a TEBÉSZ beadványában foglalt iratbetekintési kérelemnek - az előző bekezdésben nevezett, a fentiekben kifejtettek szerint elengedhetetlenül szükséges igazolás hiányában - nincs jogalapja, ezért a jelen határozat rendelkező részében a kérelem elutasításáról döntöttem.

A határozat ellen a közigazgatási úton előterjeszthető jogorvoslati lehetőségeket a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 1999. évi CXXIV. törvény 4.§ (3) bekezdése szabályozza, a bírósági felülvizsgálatot az Áe. 72. § (1) bekezdése teszi lehetővé.

Mezősi Tamás
Mezősi Tamás

Ez is érdekelhet