Tegnapi zárószintjén, 263 körül nyitott ma az euró a bankközin, s azóta nem történt sok minden, sem a jegyzés, sem pedig a forgalom tekintetében. A szakember úgy vélekedett, hogy részben a februárban megjelenő makroadatokkal kapcsolatos borúlátás okán sokan a forint gyengülésére, azaz az euró erősödésére számítva euró-eladási pozíciókat nyitottak. Ha a mai állampapír-aukció sikere nyomán esetleg 261 alá kerülne az euró, az az említett pozíciók esetében zárási hullámot indítana el, vagyis tovább erősödne a hazai fizetőeszköz. Emellett az sem kizárt - fogalmazott Kolba -, hogy a piaci szereplők az egyre lejjebb kerülő árfolyammal akarnak kicsikarni az MNB-től egy kamatcsökkentést, még a jövő havi makroadat sor napvilágra kerülése előtt.
A PanTel Rt. rendszerbe kapcsolta első olyan ügyfelét amelynél megvalósult a 2004 január 1. óta lehetséges számhordozhatóság. Az első ilyen ügyfél a Lufthansa Technik Kft. volt, amely tervei szerint 20 százalékot takarít majd meg a szolgáltató-váltással.
Az SZDSZ szűkítené a Sulinet expressz kedvezményezettjeit, a Magyar Hírlap szerint Kuncze Gábor úgy nyilatkozott, hogy egyrészt a magas jövedelműeket, másrészt a nem szorosan számítástechnikai termékeket kellene kizárni az adókedvezményből
