Hiába döntött szokásához híven csúcsot az euró a dollárral szemben a piacon megjelent számos jó hír nyomán estek kétségbe a befektetők. A német Ifo-index, mely a nyugat-németországi üzleti hangulat javulásáról adott számot, jót tett a piac egészének, míg a Nasdaq-on tapasztalt szerdai szárnyalás az európai tech-papírok árfolyamát dobta meg: az Ericsson kurzusa öt, a holland ASML-é három százalékkal hízott. Az olajrészvényeket a kilenc hónapos csúcsra jutó olajárak tették vonzóvá, és ezúttal az sem jelentett akadályt, hogy a dollárban mért olajárfolyam miatti profitemelkedésből jelentősen elvesz a zöldhasú értéktelenedése az öreg kontinensen. Az Airbus-tulajdonos EADS papírja is növekedéssel zárta a napot, pedig a cég azzal fenyegetőzött, hogy hatalmas leépítések lesznek a cégnél, ha az euró markánsan átlépi az 1,30 dolláros határt. Az Allianz részvénye szárnyalt a Lehman Brothers felminősítése nyomán, a Volkswagennek pedig az sem ártott, hogy a Moody's lejjebb helyezte hiteleit egy osztállyal.
