A csúcsot döntő közös európai valuta mellett - mely az exportőrpapírokkal bánt el -, a Deutsche Bank is megtette a magáét, leminősítette ugyanis a ThyssenKrupp papírját, arra való hivatkozással, hogy az túlzottan is kivette már a részét a recesszióból való kilábalásból. Az acélipari részvény öt százalékkal csúszott vissza, magával rántva az egész szektort. Nem tett jót az általános piaci hangulatnak az sem, hogy Taivanban ismét SARS-fertőzést regisztráltak, ami alaposan ráijesztett a turisztikai és légitársaságok részvényeinek tulajdonosaira. Londonban ennek ellenére felfelé kúszott a Footsie (ott nem hat az izmosodó euró); a mutatót a BSkyB-papír hajtotta, a TV-adónak ugyanis sikerült megegyeznie az EU illetékeseivel a brit Premier League közvetítési jogairól. Az FTSE-100 végül fél százalékkal hízott, míg a CAC-40 0,2, a DAX 0,5 százalékkal mérséklődött.
