A Budapesti Értéktőzsdén 2003 márciusában hangzott el az első hagyományteremtő, kereskedésnyitó csengőszó. Akkor a magyar közgazdászélet egyik legnagyobb alakja, Kornai János professzor úr vállalta el a "becsengetést".
A 2003. áprilisi kereskedést Jürgen Köppen, az Európai Bizottság Magyarországi Delegációjának vezetője nyitja meg.
Jürgen Köppen nagykövet közgazdász végzettségű, korábban projektfinanszírozási szakemberként dolgozott. Jól ismeri a kelet-európai térség gazdaságait és meggyőződése, hogy a Budapesti Értéktőzsdének rendkívül fontos szerepe van Magyarország EU integrációjában. A nagykövet úr ennek fényében nyitotta meg az áprilisi tőzsdei kereskedést és vesz részt a Budapesti Értéktőzsde sajtótájékoztatóján.
Az MTI tudósítása szerint aZ EU magyarországi nagykövete reményét fejezte ki, hogy a népszavazás várhatóan sikeres kimenetelével elhárul a csatlakozás utolsó elméleti akadálya is, és a magyar kormány április 16-án Athénban aláírja a csatlakozási szerződést. Minderről azután beszélt Jürgen Köppen, hogy megszólaltatta a Budapesti Értéktőzsde csengőjét, amellyel jelképesen megnyitotta a kereskedést.
- El kell ismerni, hogy az unió tőkepiaca jelenleg még elaprózott, de mindent meg kell tenni az integrációért, és ebbe a folyamatba a csatlakozó országokat is be kell vonni - mondta a nagykövet. Hozzátette: a globális tőkepiac kialakulásához jól működő belső piacra van szükség, ahol egységes fizetőeszköz van jelen.
Jürgen Köppen emlékeztetett arra, hogy az EU a tőkepiacokat illetően számos döntést hozott a közelmúltban. A 2005-re megvalósuló cselekvési terv részeként egyebek közt meg kell teremteni a cégadatok nyilvánosságának és a vállalkozások átlátható működésének feltételeit.
A befektetési társaságoknak olyan egységes előírásokat kell teljesíteniük, amelyek birtokában szabadon tevékenykedhetnek bármelyik tagállamban. A tőzsdére kerülő vállalatoknak pedig egy szintén egységes okirat alapján lehetővé kell tenni, hogy az unió bármely tőkepiacán megjelenhessenek.
Fontos szerepet kell kapnia a befektetővédelemnek is, amelynek egyik eleme a magas színvonalon működő tőkepiaci felügyelet. Ez erősíti ugyanis a befektetők tőkepiac iránti bizalmát, ami fontos feltétele a tőkepiac növekedésének.
Jaksity György, a BÉT elnöke kifejtette, hogy a Budapesti Értéktőzsdén az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményeképpen olyan színvonalú piac működik, ami teljes mértékben összemérhető az unió tőkepiacaival. A lezajlott jogharmonizáció következtében pedig - amiben a BÉT is aktív szerepet vállalt - a tőkepiacot szabályozó törvény is szinte száz százalékban megfelel az uniós előírásoknak.
- A BÉT egyik legfontosabb célkitűzése, hogy bekapcsolódjon a nemzetközi pénzügyi életbe és fejlessze együttműködését az unió tőkepiacaival - mutatott rá a tőzsde elnöke. Ennek egyik példájaként említette a Deutsche Börsével nemrég kötött megállapodást, amely alapján a magyar brókercégek és rajtuk keresztül a magyar befektetők számára közvetlenül elérhetővé válik a frankfurti tőzsde elektronikus Xetra kereskedési rendszere.
