A bankközi forintpiacon a nyitáskori 245,50 forintól 247,15-re erősödött az euró a magyar devizához képest - ezzel 11,05 százalékról 10,5 százalékra esett a forint a sávon belül az erős oldalon, később visszakapaszkodott 10,89 százalékig.
Traderek szerint elsősorban külföldiek vették a forintot és opciós fedezeti ügyletek is voltak. A forint gyengülésének nincs köze a háborúhoz, ha megindul az igazi offenzíva, a dollár erősödhet, ami segítheti a forint erősödését. A várakozások szerint az árfolyam 246,32-247,30 forint között állapodhat meg az árfolyam.
A közel-keleti háború egyelőre nem hagyott mély nyomot a magyar gazdasággal kapcsolatos várakozásokon - derült ki a Reuters márciusi elemzői felméréséből. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elemzők szerint legalább április végéig nem változtat kamatain.
A decemberre várt infláció konszenzusa kilenc bázispontot csökkent a múlt havi felmérés óta, 5,03 százalék-ra, miközben a jövő decemberi konszenzus két bázisponttal emelkedett, 4,21 százalékra, tehát lényegében nem változott. Az elemzők átlagban 3,63 százalékos gazdasági növekedést várnak erre az évre, hét bázisponttal többet, mint egy hónapja, a jövő évre várt érték viszonylag jelentősen javult, 18 bázisponttal 4,30 százalékra. A felmérés szerint az államháztartás hiányára vonatkozó előrejelzések azonban folytatták az emelkedést, tovább rontva az euró korai bevezetésének esélyeit.
Az iraki háború rendkívüli helyzetnek számít az EU költségvetési szabályozása szempontjából, de az érintett országoknak így is ragaszkodniuk kell a fiskális fegyelemhez - jelentette ki a brüsszeli bizottság illetékes tagja.
Pedro Solbes nem sokkal azután beszélt, hogy az USA csapásokat mért Bagdad környéki célpontokra; véleménye szerint a háború hatásait - beleértve a lassúbb növekedést - figyelembe kell venni, amikor megvizsgálják az egyes országok költségvetési politikáját. A z EU stabilitási és növekedési paktuma szigorú korlátozást szab a költségvetési deficit számára - maximum a GDP 3 százaléka lehet - , de fenntartja a lehetőséget arra, hogy "rendkívüli helyzetben" ezt büntetlenül túl lehessen lépni. Az eurózóna két legnagyobb gazdasága, Franciaország és Németország már áthágta a 3 százalékos határt és meg is indult ellenük a fegyelmi, de büntetést még nem kaptak.
Az Allianz ötmilliárd eurónyi részvényt és kötvényt bocsát ki, hogy növelje tőkeállományát. A hírt azután jelentették be, hogy a társaság a második világháborút követő legnagyobb éves veszteségéről adott számot. Az óriásbiztosító 3,5-4,0 milliárd eurónyi részvényt kíván piacra a dobni a mostani piaci ár kevesebb mint a feléért. Ezen felül még idén mintegy 1,5 milliárd euró értékben bocsátanának ki alárendelt kötvényeket.
A müncheni vállalat eredményeit és pénzügyi helyzetét nem csak a három éve tartó medvepiac húzta le, de ráadásul a bekebelezett társaságok elértéktelenedése miatt is jelentős összegeket kellett leírnia, többek között a két éve 20 milliárd dollárért megszerzett Dresdner Bank miatt.
A Dresdner Bank, Németország harmadik legnagyobb hitelintézete ugyanis 935 millió eurós veszteséget termelt a tavalyi évben, miközben 2001-ben még 186 millió eurós nyereséget termelt. Többek közt ennek köszönhető, hogy az Allianz a 2001. évi 1,6 milliárd eurónyi profit után tavaly rekordnagyságú, 1,2 milliárd eurós veszteséget termelt; ez részvényenként közel 5 eurós mínuszt jelent.
A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának tegnap a Pénzügyminisztériumban átvette a 2002. július 23-án a pénzügyminiszter részére megküldött adathordozókat. Az adathordozókat a Pénzügyminisztériumból a VPOP székházába szállították és az adatvédelmi biztos javaslatának megfelelően közjegyző jelenlétében megsemmisítették.
