Immár nem a forint ársávjának védelméért küzd a jegybank, hanem a spekulációs szándékkal érkező, ám célját el nem érő forró pénzek mihamarabbi távozásáért. E cél által vezérelve folyamatosan – igaz, mindenféle ár- és mennyiségi indikáció nélkül – kínálja eladásra aukciónak nevezett konstrukciójában az intervenció következtében felgyülemlett eurót, és kamatpolitikájával is gondoskodik arról, hogy rövid távon minél kevésbé érje meg az országban forintban parkoltatni a pénzt.
Ami az aukciókat illeti, azok eredményéről csak becslések vannak, az MNB ugyanis nem nyújt tájékoztatást arról, milyen mennyiségben és áron sikerült eurót értékesítenie. Ezáltal nem tudható, milyen mértékben hagyja, hagyta el az országot a spekulációs tőke, ami megnehezíti a piaci szereplők helyzetét. A hallgatásba burkolódzás célja valószínűleg éppen ez, hiszen ha a volumenét tekintve igen tekintélyesnek számító forró pénzek tulajdonosai nem kapnak támpontot az ország devizakészletét illetően, megnehezül és kockázatossá válik – az MNB számára nemkívánatos – tevékenységük.
A kamatpolitika pedig azzal igyekszik csapást mérni a bennragadt és veszteségrealizálással való távozásra ösztönözni kívánt piaci erőkre, hogy az alacsony kamatokkal megdrágítják számukra az itt-tartózkodást. A pillanatnyilag igen erős pénzkínálat mellett a rövid távú forintelhelyezésre egyedül az egynapos betét alkalmas, márpedig ennek kamata csupán évi 3,5 százalék. (A kéthetes, 6,5 százalékkal kamatozó jegybanki betét azért nem alternatíva, mert az ebben a konstrukcióban elhelyezni engedett mennyiség mostanában kevesebb volt még annál is, mint amennyi aktuálisan lejárt, a jegybank ugyanis újabban korlátozza a végösszeget. Így az újonnan érkezettek számára – meg persze a régieknek is – itt kevés babér terem.)
Alternatívaként persze szolgálhatnának az állampapírok, csakhogy ezek volumene sem bővül nagyságrendekkel csak azért, mert éppen forintbőség mutatkozik. Igaz, az ÁKK igyekszik kihasználni a keresleti piacot és nagy mennyiségeket kibocsátani a korábbiakhoz képest feltűnően alacsony hozamok mellett. Csakhogy ez a heti néhány tízmilliárdos állampapírtöbblet elenyésző a – jellemzően rövid távú – befektetést kereső többletlikviditáshoz képest. Jellegükből fakadóan a forró pénzek, ha tehetik, minél rövidebb lejáratú papírokat keresnek. Igaz ugyan, hogy likviditásuk folytán elvileg a hosszabbak is alkalmasak lehetnek rövid távú befektetésre, csakhogy ezek árfolyamkockázata sokkal nagyobb. Ha pedig a pénzügyi rendszerben lévő jelenlegi fölös likviditás egyszerre mozdul, az igen heves – s az egy irányba mozgók, azaz a forró pénzek tulajdonosai számára kedvezőtlen – árfolyammozgásokat tud indukálni.
Az állampapír-piaci kereslet így most legfőképp a három hónapos diszkontkincstárjegyek felé fordul. Ennek köszönhető talán, hogy az éveken át megszokott inverz (folyamatosan lejtő) hozamgörbe egy csapásra eltűnt, s a legrövidebb futamidő hozamszintje – ami korábban a legmagasabb volt – most a legalacsonyabb. (Ez persze nem jelenti automatikusan, hogy a leghosszabb papír hozama a legmagasabb, a hozamgörbe csúcsa most valahol a közepes hosszúságú futamidőknél található.)
A múlt heti diszkontkincstárjegy-aukciók eredményein is látszik a rövid lejárat iránti érdeklődés. A három hónapos papír 5,62 százalékos átlaghozam mellett kelt el, 12 ponttal az előző napi referenciahozamszint alatt. A hat hónapos átlaghozama 6,12 százalék volt, a referenciahozamnál 11 ponttal lejjebb. Ezzel szemben az egyéves papír 6,44 százalékos értéke 16 ponttal több volt az irányadó mutatónál. Az átlaghozamok önmagukban is beszédesek, mutatják, hogy éven belül a hosszabb futamidőkhöz immár szignifikánsan nagyobb hozamok tartoznak.
A közeljövőben valószínűleg továbbra sem a makromutatók, hanem sokkal inkább a spekulációs tőke magatartása határozhatja meg az állampapírhozamokat, a rövid papírokét legalábbis mindenképp. Ha a tőke távozik, a hozamok emelkedhetnek, ha pedig nem, csökkenhetnek. Az utóbbihoz pedig nem kell pótlólagos beáramló tőke, elég az egynapos kamatot megunó – az eredetileg tervezettnél a gyenge forint láttán hosszabban elidőzni hajlandó – pénzek átáramlása állampapírokba. Ha nagymértékű tőkekivonásra kerülne sor, talán az inverz hozamgörbe is visszatérne.
