New Yorkban bágyadt kereskedés mellett enyhe mínuszban zártak az indexek: a Nasdaq 0,6, a S&P-500 0,3 százalékos eséssel fejezte be a napot, így előbbi 1 478,8, míg utóbbi 936,17 ponton állt meg. A Dow Jones 0,4 százalékkal süllyedve 8 895,0 fejezte be a napot, ennek ellenére az október 9-i mélypontjáról két hónap alatt több mint 22 százalékkal magasabbra emelkedett: ilyen mértékű kéthónapos ugrásra az utóbbi 27 évben nem volt példa. A Nasdaq kosarának legnagyobb nyertese a EP MedSystems Inc. részvénye volt, melynek árfolyama több mint 100 százalékkal emelkedett, miután a hatóságok engedélyezté az új katéter-rendszerének piacra dobábát. A Wall Street legnagyobb vesztese viszont az UAL Corp., a United Airlines tulajdonosának részvénye volt, mivel a mérnökök szakszervezete visszautasította, hogy a cég az ő bérük megkurtításával spóroljon meg a következő évek során 700 millió dollárt. Az Egyesült Államok második legnagyobb légitársaságát működtető cég ezzel újabb lépéssel került közelebb a csődhöz; részvényének árfolyama pedig 30,9 százalékkal zuhant.
Európában a bizonytalan amerikai nyitás nyomán szintén enyhe mínuszba csúsztak a mutatók: a FTSE-100 0,4, a CAC-40 0,1 csúszott lejjebb, így a londoni index 4 169,4, míg párizsi társa 3 326,7 ponton álltm meg A DAX negyed nyolckor 0,6 százalékkal állt mélyebben. A France Télécom részvényének árfolyama 4,3 százalékkal korrigált lefelé, miután a jó hírek hatására a megelőző két nap során 27,4 százalékkal emelkedett, ráadásul a Morgan Stanley le is minősített azt. A papír magával rántotta a szektor részvényeit is: az Alcatel 3,4, az Ericcson 5,4 százalékot veszített értékéből. A nap európai nyertese a Fresenius Medical papírja lett, mely 30 százalékkal növelte értékét azután, hogy bejelentette: sikerült peren kívül megegyeznie a tengerentúlon dúló azbeszt-perekben. A hír hatására az ügyben érintett cégek papírjai is nekilendültek így az ABB svájci-svéd építőipari cég részvénye 3,8, a francia építőipari csoport a Saint-Gobain papírja 4,1 százalékkal hízott.
