BUX 140619.57 0,83 %
OTP 46090 0,26 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

ESTI ÖSSZEFOGLALÓ

A FTSE-100 és a CAC-40 az erős kezdés ellenére 0,4, illetve 0,8 százalékos mínuszban zárt, egy rossz amerikai makroadat nyomán. New Yorkban háromnegyed nyolckor a Nasdaq 0,9 százalékos pluszban volt, míg a Dow Jones 0,2, a S&P-500 pedig 0,3 százalékkal gyengült. A DAX negyed órával zárás előtt két százalékos pluszban volt. A BUX 174,58 ponttal, vagyis 2,2 százalékkal emelkedett és 8 119,44 ponton zárt.

2002. december 2. hétfő, 19:45

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az erősödés elsősorban a Matáv 4,3, illetve a Richter 3,0 százalékos drágulásának volt köszönhető; az OTP 1,6, míg a Mol 1,1 százalékkal növelte értékét.

Az európai úniós csatlakozásról szóló népszavazás időpontját tekintve 2003. április 12-ben egyezett meg a kormány a parlamenti pártok képviselőivel az Országgyűlés integrációs nagybizottságának hétfői ülésén.

A Suzuki Motor Corp. a következő két évben évi 20 milliárd forintos beruházást tervez Magyarországon, a Samsung SDI pedig a képcsőgyártás mellett más alkatrészeket is itthon készítene - jelentette be Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter.

Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – hiánya november végéig 956,4 milliárd forintot ért el, amely az éves előirányzat 189,2 százalékát teszi ki. Összességében a novemberi hiány 154,5 milliárd forint lett.

Amennyiben a fiskális politika a középtávú gazdaságpolitikai programban meghatározott módon csökkenti az államháztartás finanszírozási igényét, az elkövetkező években a folyó fizetési mérleg deficitje a jelenlegi 5 százalék körüli szinten stabilizálódhat - áll a Monetáris Tanács ma publikált Jelentés a pénzügyi stabilitásról című kiadványában.

Novemberben ismét csökkent a Beszerzési Menedzserindex: a mutató 55,4 pontos értéke a magyar ipari termelés mérsékeltebb ütemű növekedését jelzi. Jó hír, hogy a növekedés mérséklődése kisebb, mint egy hónappal korábban.

A Rába Járműipari Holding Rt. – stratégiai célkitűzéseivel összhangban és intenzív szerkezetátalakítási programjának megfelelően – 2002. november 30-ai hatállyal értékesítette a Rába Motorgyártó Kft-t.

A Mol Rt. ezen a héten is emeli az üzemanyagok árát, szerdától a motorbenzin és a gázolaj literenként 2 forinttal lesz drágább - derül ki a társaság közleményéből. A cég a kőolaj drágulása nyomán emelkedő jegyzésárakkal, illetve a forint dollárhoz viszonyított kismértékű gyengülésével indokolta lépését.

Legalább egymillió forintot keres majd az a húsz egynéhány magyar politikus, akit pártja bejuttat az Európai Parlamentbe (EP). A magyar képviselők különben jóval kevesebbet keresnek majd, mint a jelenlegi EU-tagállamok delegáltjai.

Az Antenna Hungária december 1-jén 0 órától felfüggesztette a SATeLIT Amos műholdon történő digitális sugárzását. Az AH tájékoztatása szerint erre azért került sor, mert a csatornát működtető TV Egy Rt. nem teljesítette a műsorszóróval kötött szerződés egyes pontjait, ám azt az AH nem árulta el, mely pontokról van szó.

Az ISM felmérése a feldolgozóipari kibocsátás mérséklődő csökkenésére utal az Egyesült Államokban. Az index novemberi értéke 49,2 pont lett, szemben az októberi 48,5 ponttal. A kibocsátás csökkenését, illetve növekedését az 50 pontos határ választja el.

Túlzottan optimistának bizonyulhat a Nokia Oyj jövő évi prognózisa még azután is, hogy a társaság 2001 óta hétszer csökkentette a mobiltelefon-eladásokra vonatkozó előrejelzéseit - vélekednek a Bloomberg által megkérdezett elemzők. A Merrill Lynch eközben vételre javította a Nokia-papírok ajánlását 24 eurós célárfolyammal. A részvények nyitás után röviddel több mint 3 százalékos drágulást produkáltak.

Novemberben a franciaországi újautó-eladások 9,4 százalékkal múlták alul az októberit, az év eleje óta pedig 5,2 százalékkal estek - jelentette be a francia autógyártók szövetsége. A munkanapokkal kiigazított éves változást tekintve már kedvezőbb a kép, így számítva csupán 0,1 százalékos süllyedés következett be.

Egy múlt heti brüsszeli incidens komoly törést okozott az Európai Unió, valamint az Afrikai, Karib térségi és Csendes óceáni országok (ACP) kapcsolatrendszerében. A zimbabwe-i küldöttség két tagjára vonatkozó európai uniós beutazási tilalom miatt az ACP képviselői szabályosan bojkottálták az ötödik együttes ülésszakot - írta az Euro.hu.

A potencianövelő szerek gyártói vad csatába kezdtek, hogy jövőre megszerezzék a négymilliárd dolláros piac feletti dominanciát, amit eddig a Pfizer Viagrája uralt.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet