BUX 140927.25 0,74 %
OTP 46240 0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ

Továbbra is a negatív oldalon állnak az európai tőzsdeindexek: délután háromnegyed négykor a Footsie 0,7, a CAC-40 0,9, a DAX pedig 0,3 százalékos mínuszban volt. New Yorkban viszont enyhe emelkedés tapasztalható: a DJIA , a Nasdaq és az S&P-500 0,2 százalékos pluszban állt. A BUX eközben 0,1 százalékos süllyedéssel kevéssel 7 400 pont felett volt.

2002. november 8. péntek, 15:45

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hazai blue chipek közül a Matáv stagnált, az OTP árfolyama 0,2, a Richteré 1,5 százalékkal gyengült, a Molé azonban 1,0, a kedvező hírekkel előrukkoló BorsodChemé pedig 0,1 százalékkal erősödtek.

Hat évre nevezik ki a most módosuló törvény szerint az APEH elnökét - tudta meg az X-Press. Kiss Elemér kancellária miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, hogy az új szabályok azt a célt erősítik, hogy az adóhatóság vezetője ne legyen kiszolgáltatva a mindenkori kormánynak.

Az APEH egyik munkatársa 1999-2000-ben az adóhivatal számítógépes rendszeréből feladatkörét esetlegesen meghaladva betekintett néhány adózó adataiba. A listán - többek közt - Bartha Ferenc, Huszty András, Kupa Mihály és Tarnói Gizella is szerepel, míg a cégek közül az ARAGO Holding, BANKÁR HOLDING, a BUDA-CASH Brókerház, a DUNAFERR DUNAI VASMŰ, a FORRÁS Vagyonkezelési Rt., a KFKI Számítástechnikai Rt., a PB Workout Vagyonkezelő Kft. és a QUAESTOR Pénzügyi Rt. tartozik az ismertebbek közé.

A BorsodChem vezérigazgatója szerint nem elképzelhetetlen, hogy az év végére a cég történetének legjobb, akár 12 milliárd forintra rúgó üzemi eredményével rukkol elő. A társaság mai sajtótájékoztatóján - a 100 millió eurós hitelszerződés aláírása mellett - bejelentették, hogy a vállalat a PVC-láncba illeszkedő akvizíciót is fontolgat.

Körülbelül 100-150 millió forintot kockáztatnak minden héten azok a magyarok, akik a környező országokba járnak fogadni. A tippturistákat az osztrák és szlovák sportfogadó-irodák által kínált vonzó nyeremények és a hazainál kedvezőbb fogadási feltételek csábítják külföldre - írja a Népszabadság.

Az eddigiektől eltérően nem januárban, hanem már november közepén emelik a postai tarifákat, valószínűleg a jövő évre tervezett inflációval egyező díjnövekedés következik - írja a Magyar Hírlap. A tárca már elküldte elképzeléseit a postásszakszervezeteknek, amelyek szinte egyöntetűen elutasítják az infláció alatti, illetve azzal megegyező áremelési szándékot.

Szeptemberben az előzetes adatok szerint a német ipari termelés ugyan 1,2 százalékkal alulmúlta az előző havit, ám még így is 2,2 százalékal meghaladta a tavalyi kilencedik hónap teljesítményét. Az augusztushoz viszonnyított esés meglepte az elemzőket, hiszen korábban 0,6-0,8 százalékos zsugorodásra számítottak. A német kormány optimista, hiszen azt várja, hogy a végleges adat az előzetesnél sokkal jobb lesz.

A Walt Disney az elmúlt negyedévben a várakozásoknak megfelelő profitnövekedésről számolt be, holott a nyereségre negatívan hatott az idegenforgalom visszaesése, illetve az ABC tévécsatorna nézettségének csökkenése. A vállalat vezérigazgatója azzal kecsegteti a befektetőket, hogy jövőre 20 százalék feletti ütemben bővülhet a profit.

A British Sky Broadcasting Group Plc. bevétele az idei harmadik negyedévben - a várakozásokat felülmúló ütemben - 13 százalékkal 726,2 millió fontra emelkedett.

Kínának a jövőben nemcsak a külföldi tőkevonzó képességét kellene növelnie, hanem elő kell segítnie a kínai eredetű tőkeexportot is - jelentette ki Csiang Cö-min, a Kínai Kommunista Párt elnöke a szervezet XVI. kongresszusán.

Egy egészen új nyelvre van szüksége az Európai Uniónak – javasolja Peter Viggers konzervatív brit képviselő. A politikai humor kategóriájába sorolható indítvány nem komoly, de azért benyújtotta - írja az euro.hu. Egy brit parlamenti honatya, Peter Viggers azt javasolja, hogy az Európai Uniónak csak egyetlen hivatalos nyelve legyen, s azt nevezzék euralnak. A nyelv brit szóvivőjének John Prescott miniszterelnök helyettest ajánlja, aki – George Bush amerikai elnököz hasonlóan – elég gyakran hibásan ejti ki az angol szavakat.

Bennfentes kereskedés vádjával Párizsban bíróság elé állították Soros Györgyöt, s amennyiben bűnösnek találják, a 72 éves milliárdos akár kétévi börtönre, illetve többmillió dolláros büntetésre is számíthat - írja a BBC. A bíróság a Société Generale bank 1998-ban történt felvásárlási kísérletének körülményeit vizsgálja.

"Gibraltár az adóparadicsomra szavaz" - hirdette pénteki száma vezércikkének címében a spanyol konzervatív La Razón, a csütörtöki gibraltári népszavazás eredményét kommentálva. A helyi lakosság több mint 90 százaléka visszautasította azt a tervet, hogy Gibraltár közös spanyol-brit fennhatóság alá kerüljön.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet