A vezető részvények közül a Mol úszta meg leginkább a mai napot, árfolyama mindössze 0,6 százalékkal csökkent. A Matáv 2,5, az OTP 3,1, a Richter pedig 1,2 százalékot veszített értékéből.
Pénteken sikeresen lezárult a Humet-részvények cseréje, s mától már a 150 forint névértékű részvények forognak a piacon. A – meglehetősen kedvezőnek tűnő – 36 forintos kiszállási lehetőséget meglepően kevés részvényes választotta, a 31 millió „régi" Humet-részvényből mindössze 5 milliót, azaz alig 17,5 százalékot nem váltottak be tulajdonosaik.
Az OTP Bank Rt. az önkormányzati üzletágban továbbra is piacvezető, részesedése 83 százalék megszerzett települések száma szerint, de ekkora az arány ezek költségvetési összege alapján is. A hitelpiaci részesedés 64,1, a betéti oldalon a részesedés 73,6 százalék a bankrendszer teljes önkormányzati állományát figyelembe véve. Az OTP Bank által kezelt kölcsönök 99,5 százaléka problémamentes ebben a szektorban -állítja a társaság.
Miközben a globális technológiai szektor nem teljesít valami fényesen, a közép-európai tech-cégek, közülük főként a magyar vállalatok figyelemre méltó növekedést produkáltak - derül ki a Deloitte & Touche Central Europe által összeállított "Fast 50 Technológiai Cégek Közép-Európában" elnevezésű rangsorából. A toplista képzeletbeli dobogóján három magyar vállalat, az Interactive Net Design, a HostLogic és a Tensiomed áll.
Az első egy-két évben körülbelül 10 kutató fog bedolgozni az ELTE TTK, illetve a NETvisor Kft. munkatársai közül Charles Simonyi közelmúltban alapított Intentional Software nevű cégében. Ezzel a világszerte mindössze 20 főt foglalkoztató vállalat gárdájának fele magyar lesz, akik itthonról dolgoznak majd, s a kutatás mellett konkrét szoftverek fejlesztésében is részt vesznek - jelentette be Simonyi.
Több százmillió forint értékben foglaltak le hamis számlákat a Mol Rt.-től - írja a Magyar Nemzet Online. A gyanú szerint az olajtársaság csaknem ezer dolgozója nyújtott be éveken át fiktív számlákat sport- és egészségügyi szolgáltatások igénybevételéről. A cégnél felderített ügy valószínűleg nem egyedülálló a magyar cégvilágban: a magát alulfizetettnek érző dolgozó úgy segít anyagi helyzetén, ahogy tud...
Az országgyűlés mezőgazdasági bizottsága ellenőrző albizottságának kezdeményezésére az Magyar Fejlesztési Bank Rt. (MFB) és a Konzumbank Rt. megvizsgálta a gazdahitelezési programot és számos visszaélést tapasztalt. A visszaélések nyomán a kormány feladata a feljelentések megtétele, de nem elképzelhetetlen, hogy az MFB és a Konzumbank 35-40 milliárdos tőkevesztéssel zárja a hitelprogramot.
A péntek délutáni határidő lejárta előtt 1 órával több mint 15 ezer jelölt adta le ajánlószelvényeit a választási irodánál. Az október 20-ai helyhatósági választásokon 105 ezren indulnak, a voksolás mindössze 17 településen marad el. A legtöbb közvélemény-kutató cég a szocialisták győzelmét jósolja, a Medián szerint Demszky Gábor megtarthatja főpolgármesteri posztját.
A Danubius Hotels Rt. eladta az Eger-Park Szállodát. A szálloda profilja nem illeszkedett szorosan a Danubius portfóliójába, s felújítása a jövőben jelentős befektetést igényelt volna - áll a társaság közleményében. A vevő - egy magyar, magántulajdonban lévő befektetési társaság - kérésére egyelőre nem adnak tájékoztatást a vételárról, s arról sem, kinek a tulajdonába került a hotel.
Európai Unió 2003 áprilisára tervezi az első .eu legmagasabb szintű domain (top level domain=TLD) weboldal debütálását - írta a Népszabadság.
A frankfurti tőzsdeindex, a DAX-30 "nyerte" Európa leggyengébben teljesítő benchmarkja címet a harmadik negyedévben, miután mutató június 30. óta több, mint 33 százalékot veszített értékéből. A német mutató ezzel legrosszabb negyedévét zárhatja 1959 óta, veszteségei még a rosszemlékű 87-es negyedik negyedévit is meghaladják. Az index kosarában szereplő részvények közül olyanok szenvedtek el 50 százalék feletti veszteségeket, mint az Allianz, az Infineon, vagy az SAP, miközben a 1,6 százalékkal süllyedő Deutsche Telekom lett a legjobban teljesítő papír.
Az eurózóna inflációja 2,2 százalékkal emelkedett szeptemberben az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ami április óta a legmagasabb érték, egyben zsinórban a második hónap, amikor az infláció meghaladja az Európai Központi Bank által plafonként megjelölt 2 százalékot.
Egy hónap alatt 0,1 százalékkal emelkedtek az olasz termelői árak, az emelkedő olajárak miatt, éves szinten pedig 0,2 százalékos növekedés történt.
A nyári árvizek pusztító hatása ellenére nőtt a GfK által számított német bizalmi index októberben. A most 7,6 ponton álló mutató szeptemberben még 7,4 pontot jelzett.
A német költségvetés kiadásainak nagymértékű lefaragásáról beszélt egy pártrendezvényen Gerhard Schröder. A frissen újraválasztott kancellár szerint "felzaklatták" őt azok a szociáldemokrata sorokból érkező javaslatok, amelyek a büdzsé hiányának betömését adóemeléssel valósítanák meg.
Míg nemrégiben a brit külügyminiszter még csak sürgette az EU alkotmányának létrehozását, a francia Robert Badinter szocialista politikus ki is dolgozta az Európai Alkotmány. Badinter elképzelése szerint Európa miniszterelnökét a tagállamok államfői választanák meg, s az unió továbbra sem alakulna át közös szövetségi állammá.
A brazil reál 1,9 százalékos gyengüléssel ismét történelmi mélypontra - ezúttal közel 4 reál/dolláros szintre - zuhant a hétfői nyitáskor. A valuta esésének hátterében továbbra is a hét végén tartandó választások állnak.
Mind az amerikai személyes bevételek, mind a személyes kiadások augusztusi szintje alatta maradt a Bloomberg 0,5 százalékos prognózisának: a bevételek 0,4, a kiadások 0,3 százalékkal nőttek. Júliusban a bevételek még stagnáltak, míg a kiadások 1,0 százalékkal nőttek.
