A brit tőzsdék jobb teljesítményére jó hatással volt, hogy a Michigan Egyetem amerikai fogyasztói bizalmi indexének végső értéke 86,1 pont lett szeptemberben, ami felemelte az amerikai hírekre érzékenyebben reagáló brit részvénypiacokon a kiskereskedelmi papírok értékét. Ráadásul a második negyedévben az első három hónaphoz képest, a várakozásoknak megfelelően 0,6 százalékkal nőtt a GDP Nagy-Britanniában, szemben az első negyedéves 0,1 százalékos bővüléssel. Nagyot emelkedtek az olajipari részvények is.
Úgy tűnik, a kéőbb záró DAX-nak nincs szerencséje, a spekulatív befektetők nem bíztak a további erősödésben és inkább eladták papírjaikat, ennek megfelelően süllyedtek a részvényekárfolyamok. Az Allianz AG felismerte a tőzsdeélénkítés szükségességét, elhatározta ugyanis, hogy növeli a részvénykínálatot. A német biztosító nem követi kisebb európai konkurenseit: ahelyett, hogy tulajdonosait próbálná meg újabb befektetésre rávenni, inkább részvényportfóliója csökkentésével akarja javítani tőkehelyzetét. Az Allianz befektetései között a részvények súlya az elmúlt hetekben - az árfolyamok esésével - 23 százalékról 20 százalék alá csökkent, ám még így is több mint 66 milliárd eurós tőkét képvisel.
Franciaországban a munkanélküliségi ráta augusztusban továbbra is 9,0 százalékon stagnált - közölte a párizsi munkaügyi minisztérium. A piaci elemzők várakozásával szemben az álláskeresők száma a nemzetközi (ILO) normák szerint ezer fővel, 2,426 millió főre csökkent. A telekomszektor a tengerentúlról érkező hírek rántották le. Az Alcatel részvénye 6,4, a France Télécomé 1,4 százalékot veszített értékéből, míg a német Siemens kurzusa 2,8 százalékkal csökkent.
