BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

ESTI ÖSSZEFOGLALÓ

Nem volt egyértelmű trend a világ tőzsdéin, a két napos emelkedés után nem találtak útmutatást az árfolyamok. A FTSE-100 1,5 százalékkal hízott, és 3 907,2 ponton zárt, míg a párizsi CAC-40 0,4 százalékos gyengülést követően 2 950,5 ponton állapodott meg. A DAX hétkor már 3,2 százalékos mínuszban állt. A New York-i sem tudják merre tartsanak: míg a DJIA és az S&P-500 1,9, illetve 1,5 százalékos mínuszban volt, a Nasdaq 0,2 százalékos pluszban állt. A BUX 105,19 ponttal, azaz 1,4 százalékkal 7 232,69 pontra süllyedt.

2002. szeptember 27. péntek, 19:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Matáv-papír árfolyama ugyan 0,4 százalékot emelkedett, az OTP azonban 2,9 százalékkal esett. A Richter részvényének árfolyama 0,6, a Mol-é 1,8 százalékkal gyengült.

Egy állami részvénytársaság papírjait szerezhetik majd meg a kárpótlásijegy-tulajdonosok, amelybe az ÁPV Rt. részesedéseit apportálják az év végéig.

A közelmúltban bejelentett második 100 napos program idei költségvonzata 65,4 milliárd forint lesz - hangzott el mai kormányülést követő sajtótájékoztatón. Az első száz nap nettó költségei 172 milliárd forintra rúgtak.

Az econet.hu Rt. pénteki bejelentése szerint, Both Vilmos vezérigazgatói megbízatása 2002. szeptember 30-án megszűnik, Both Vilmos a mai naptól az igazgatóság elnöki tisztét látja el Bencsik Attila it-tag helyett.

A Figyelő Top-200-as listáját ezúttal is a Mol-Audi-Philips trió vezeti, a Matáv ismét az ötödik lett, az újonc Nokia pedig a nyolcadik helyen debütált. A 200-as kör tavaly nem robbantott, a listán szereplők összesített exportteljesítménye és a magyar GDP-hez való hozzájárulása nem módosult számottevően az egy évvel korábbihoz képest.

A román illetékesek magyarázkodásra kényszerülhetnek a Világbanknál és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetőinél a BCR miatt, s rá kell őket venniük, hogy menjenek bele a bank privatizációjának elhalasztásába.

A japán Sony Corp. bejelentette, hogy december 1-én fúzióra lép a szórakoztatóipari elektronikai piac másik jelentős szereplőjével, az Aiwa Co. -val. A teljes összeolvadást megelőzően a Sony a közel két éve pénzügyi gondokkal küzdő Aiwát részvénycsere keretében már jövő kedden egy 100 százalékban tulajdonában álló önálló üzletággá alakítja át.

Az amerikai fogyasztói kiadások 1,8 százalékkal nőttek a második negyedév során, a korábban kiadott 1,9 százalékos előzetes adattal szemben. Az ország GDP pedig a végleges adatok szerint 1,3 százalékkal nőtt ugyanezen időszak alatt, felülmúlva a korábban kiadott 1,1 százalékos első és második becslést.

A Michigan Egyetem fogyasztói bizalmi indexének végső értéke 86,1 pont lett szeptemberben, a korábbi becsült érték 86,2 pont volt. Az előző hónapban az index 87,6 pontos szinten állt.

A második negyedévben az első három hónaphoz képest, a várakozásoknak megfelelően 0,6 százalékkal nőtt a bruttó hazai össztermék (GDP) Nagy-Britanniában, éves összevetésben pedig 1,3 százalékos volt a növekedés. A GDP-bővülési ütem gyorsult az első negyedévhez képest, akkor ugyanis 0,1, illetve 1,1 százalékot regisztráltak

Harmadik alkalommal találtak szivacsos agyvelőgyulladásban szenvedő szarvasmarhát Csehországban - jelentette be a cseh állategészségügyi hatóság vezetője, Josef Duben pénteken. Hasonló esetre több mint egy éve nem volt példa.

Az Allianz biztosító nem követi kisebb európai konkurenseit: ahelyett, hogy tulajdonosait próbálná meg újabb befektetésre rávenni, inkább részvényportfóliója csökkentésével akarja javítani tőkehelyzetét. Az Allianz befektetései között a részvények súlya az elmúlt hetekben - az árfolyamok esésével - 23 százalékról 20 százalék alá csökkent, ám még így is több mint 66 milliárd eurós tőkét képvisel.

Bűnösnek vallotta magát a WorldCom Inc. egyik volt belső revizora, a 44 éves David Myers a távközlési cég által elkövetett súlyos könyvviteli csalásokban. Myers az illetékes manhattani bíróságon közölte, hogy a WorldCom felső vezetése negyedévente utasította, hogy a könyvelésbe utólag beavatkozva a kiadási tételek csökkentésével növelje a kimutatott nyereséget.
Jövőre 36 ezerről 72 ezer forintra nőhet a lakástakarékpénztári befizetések állami támogatása, bár erről még nem született döntés - mondta Csabai Lászlóné a lakáspolitikáért felelős kormánybiztos. Elhangzott, hogy a lakáshitel-állomány 2002-ben elérheti az 500 milliárd forintot.

Az amerikai SBC Communications Inc. bejelentette, hogy alkalmazotti létszámát közel 6 százalékkal, 11 ezer fővel csökkenti; 9 ezer főt már a negyedik negyedévben elbocsát. A helyi távközlési piac második legnagyobb - korábban a Matávban is érdekelt - szereplője a megelőző évben már 10 ezer munkatársától vált meg.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet