BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ

A délelőtti rövid emelkedést követően délután már lefelé haladtak a vezető tőzsdei mutatók. Délután négy órakor a DAX 3,3 százalékkal esett és már vaskosan 3 000 pont alatt járt. A CAC-40 1,8, a FTSE-100 1,7 százalékos mínuszt mutatott. A new yorki indexek is csatlakoztak európai kollégáikhoz: fél órával nyitás után a DJIA 1,2, a Nasdaq 1,3, míg a S&P-500 1,1 százalékkal gyengült. A BUX fél órával zárás előtt stagnált, a vezető részvények közül egyedül a Matáv erősödött.

2002. szeptember 23. hétfő, 16:02

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megfelelőnek minősítette az eurózónában érvényes jelenlegi, 3,25 százalékos kamatszintet Otmar Issing, az Európai Központi Bank (ECB) vezető közgazdásza. Issing szerint az euróövezet második féléves gazdasági növekedésének üteme az első félévihez hasonló lehet. A szakember nem elégedett az Európai Monetáris Unió tagjainak inflációs teljesítményével, ám arra számít, hogy jövőre az eurózóna pénzromlási üteme a 2 százalékos plafon alatt lesz.

Hétfőn a pénzpiaci nyitást követően 3,4 százalékot zuhant a brazil fizetőeszköz árfolyama, a befektetők idegeit ugyanis felborzolta, hogy a legfrissebb közvéleménykutatási eredmények szerint a baloldali Luiz Inacio Lula da Silva lehet a befutó az októberi elnökválasztáson, szemben a piac által favorizált Jose Serrával.

A Deutsche Bank (DB) és a dán TDC arra akarja rávenni a cseh kormányt, hogy a korábban tervezettnél olcsóbban váljon meg a Cesky Telecomban (CT) meglévő 51 százalékos pakettjétől. A csehek augusztusban 1,82 milliárd euróért adták el a cseh Matáv többségi részvénycsomagját.

A világ egyik vezető gyümölcs- illetve zöldségtermesztőjének tartott Dole Food Co. vezérigazgatója, David Murdock 2,5 milliárd dollárért megvenné az általa irányított vállalatot. Murdock és családja összesen 24 százalékkal részesedik a társaságban, a maradék 76 százalékot pedig készpénzért venné meg.

A száloptikai berendezéseket gyártó JDS Uniphase - a távközlési piacok folytatódó gyengélkedésére hivatkozva - csökkentette árbevételi várakozását. A cég üzleti évének első negyedére 190-200 millió dollár nettó bevételre számít, szemben a korábban jósolt 200-210 millió dollárral.

Baráth Etele, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára délutáni sajtótájékoztatóján bemutatta a Nemzeti Fejlesztési Terv első változatát. A terv keretében 2004 és 2006 közt összesen 1 300 milliárd forint jutna fejlesztésekre.

Megtörtént a SAPARD intézményrendszer nemzeti akkreditációja, amely nyomán kiírhatók a pályázatok, és a magyar gazdák várhatóan még az idén SAPARD-pénzekhez juthatnak - jelentette be Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter hétfőn. Az EU évente 38 millió eurót biztosít Magyarországnak SAPARD-forrásként.

A Számvevőszéki Bizottság hétfői ülésén Dorogi Sándor, az Magyar Távirati Iroda Rt. elnöke a cég tevékenységéről szóló beszámolója kapcsán kifejtette: hiába stabil a cég gazdasági helyzete, az országgyűlési és önkormányzati választásokkal kapcsolatos 113 millió forintos többletkiadást nem tudják kigazdálkodni, így támogatás híján a társaság idén veszteséges lesz.

Nyolc nappal a beadási határidő lejárta előtt egyelőre egyetlen pályázat sem érkezett a Nemzeti Színház Rt. vezérigazgatói posztjára a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához. Ezt Görgey Gábor kulturális miniszter közölte hétfőn, hozzátéve: eddig kilenc érdeklődő vette fel a pályázati csomagot.

A K&H Alapkezelő Rt. szeptember 30.-tól új befektetési alap jegyeire indít jegyzést, amely garantált hozamot biztosít, de a részvényindexek teljesíményének függvényében extra hozamot is biztosít befektetőinek.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet