Továbbra sincs semmiféle jó hír, amely bizalmat csöpögtetne a befektetőkbe. Mind az amerikai, mind az európai piacokon gyenge makrogazdasági hírek láttak napvilágon, ráadásul az öreg kontinensen Görögország tegnapi akciója után szombaton az olaszok is fogyasztói bojkottot tartanak az euronak tulajdonított magas infláció miatt.
Szeptemberben így is ötéves mélypontra esett a fogyasztói bizalom Olaszországban, a mutató 111,2 ponton állt az augusztusi 113,2 pont után. Elemzők korábban 113,0 pontora számítottak, ám a Bloomberg egy mai hírében már megelőlegezte az ötéves mélypontot. Olaszországban a bizalmi index alakulásában nagy szerepet játszik az infláció, a 2,4 százalékos áremelkedés több mint kétszerese a németnek. Augusztusban a fogyasztói árak növekedése öthavi csúcsot futott.
Nagy-Britanniában ugyan a tavaszi és a júniusi növekedéstől némiképp elmaradt az augusztusi kiskereskedelmi növekedés, ám így is nem várt ütemben nőttek az eladások: augusztusban 0,6 százalékkal emelkedett az értékesítés júliushoz képest. Az elemzői várakozások augusztusra 0,4 százalékos növekedést jeleztek.
A korábban kiszivárogtatott híreknek megfelelően az E.ON ismét megkapta a német kormány engedélyét a Ruhrgas gázszolgáltató megvásárlására 10 milliárd euróért, de a korábbinál szigorúbb feltételekkel. A júliusban hozott első döntés feltételein túl a mostani engedély megköveteli a Ruhrgastól, hogy amikor az E.ON tulajdona lesz, 200 milliárd kilowattórának megfelelő importált földgázt árverésen kell továbbadnia a versenytársaknak, nem pedig hosszú távú szállítási szerződésekben.
