Németország harmadik legnagyobb bankja a Commerzbank AG adózás előtti profitja 90 százalékkal csökkent a tavalyi év hasonló időszakához képest. Az első félévben mindössze 25 millió eurós nyereséget termelő társaság egyre nehezebben tartja teljesíthetőnek éves terveit.
A BASF AG a második negyedévben az elemzői várakozásokat felülmúló, az egy évvel korábbihoz képest 10 százalékos növekedést felmutató üzemi nyereségről számolt be, s egyúttal megerősítette 2002 egészére vonatkozó prognózisát.
Magyarországon ma beköszöntött öt gyorsjelentés. Ezek közül a Démász eredménye jobb lett a vártnál. A NAPI Gazdaság konszenzusában szereplő elemzői várakozásokat (1 milliárd 994 milió forint) jóval meghaladó 2 milliárd 76 millió forintos féléves eredményről számolt be a cég féléves gyorsjelentésében, míg a tavalyi év hasonló időszakában 1 milliárd 512 milliót ért el.
Hatalmas mértékben javult a két RWE tulajdonú áramszolgáltató, az Elmü és az Émász eredménye. A már szinte csak jogilag különálló két társaság az előző év áramárvita sújtotta időszakával összhasonlítva az alacsony bázis miatt igen nagymértékben javított az eredményén. A Globus Rt. az első félévben az egy évvel korábbinál közel 43 százalékkal nagyobb, 13,5 milliárd forint feletti nettó árbevétel mellett 907,7 millió forint üzemi nyereséget ért el.
A két fontos magyar makrohír a féléves külker és a héthavi monetáris bázis. Idén az első félévben a kivitel értéke 4411 milliárd forint, a behozatalé 4761 milliárd forint volt. Az export értéke nem változott, a behozatalé 3 százalékkal csökkent 2001 első félévéhez képest. A deficit 350 milliárd forint, ez 159 milliárd forinttal alacsonyabb a tavalyi év első felében regisztrált adatnál - a KSH ma napvilágot látott előzetes adatai szerint.
Az MNB adatai szerint a monetáris bázis július végi állománya 19,6 százalékkal volt magasabb mint 2001 júliusában, így 1660 milliárd forintot tett ki.
