BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

DÉLI ÖSSZEFOGLALÓ

A délelőtt folyamán felfelé korrigáltak az európai börzék. A nap eleji esést követően emelkedésbe váltottak a vezető nyugat-európai részvényindexek. A biztosítók és a reklámipar képviselőinek papírjai - az Interpublic tegnapi zuhanásának következtében - a vesztes oldalt erősítik, s részben emiatt a Footsie erősödése átmenetinek bizonyult. Dél előtt az FTSE-100 0,3 százalékos mínuszban volt, miközben a DAX 2, a CAC-40 pedig 0,5 százalékkal emelkedett.

2002. augusztus 6. kedd, 11:54

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hirdetési és marketing ügynökségeket tömörítő Interpublic Group részvényeinek árfolyama hétfőn csaknem negyedével esett a Wall Streeten azt követően, hogy a cég legfrissebb bejelentése nyomán sokakban felvetődött: vajon nem egy újabb számviteli botrányról lesz-e szó? Az Interpublic-részvények kurzusa a hét első napján 24 százalékos zuhanást produkált, miután a csoport bejelentette, hogy egy héttel elhalasztja második negyedévi gyorsjelentésének nyilvánosságra hozatalát. A csoport bejelentése azt követően érkezett, hogy az Omnicomról - az Interpublic riválisáról - korábban olyan cikkek jelentek meg, amelyek megkérdőjelezték a fúziók elkönyvelésének szabályosságát, s egy ügyvédi iroda július elsején pert is indított a vállalat ellen, a részvényesek megtévesztésének vádjával.
A délelőtt híre, hogy a Canonnak nem áll szándékában tintasugaras nyomtatókat szállítani a Dell számára, ezért annak más beszállítót kell keresnie - közölte Mitaraj Fudzsio, az irodai berendezéseket gyártó japán cég elnöke. Az amerikai PC-gyártó már korábban közölte, hogy lehetőség szerint már idén be akar törni a nyomtatópiacra is, ehhez azonban szakértők szerint beszállítóra volna szüksége, mivel értelmetlen volna, hogy maga gyártson komplex printereket.
Magyarországon erősödött a forint. Kedden 11,48 százalékra a középtől az intervenciós sáv erős oldalán kezdte a napot, a tegnapi 11,23 százalékos zárás után. Jelenleg a magyar deviza 11,68 százalékon van, ami érdemi erősödés ez előző naphoz képest. Ez 244,3-244,5 forintos euróárfolyamot jelent. A dollárt jelenleg 250,8 forint körüli szinten jegyzik, ez kis drágulás a hétfő délutáni 248,2 forintos árhoz képest.
A GfK Hungária Piackutató Intézet a Synergon Informatika Rt. a oktatási üzletágától, a Synergon Educationtól rendelte meg a tudáskezelésében és -fejlesztésében fontos szerepet játszó Phoenix 2.0 képzésmenedzsment rendszert, egyedi tananyagfejlesztést és NETg e-learning tananyagokat - jelentette be a Synergon.
Az Audi Hungária Motor Kft. 2002 első felében a tavalyinál 6 százalékkal több motort gyártott, csaknem 17 százalékkal több autót szerelt össze, ám nettó árbevétele több mint egy százalékkal csökkent - derül ki a társaság közleményéből. A társaság az idén összesen több mint 1,2 millió motor gyártását és több mint 50 ezer személygépkocsi összeszerelését tervezi.
Ma avatták fel a japán Diamond Electric másfélmilliárd forintos beruházással létesített, 14 ezer négyzetméteres esztergomi gyárát, ahol a Magyar Suzuki Rt., később pedig a DaimlerChrysler számára is készítenek gyújtótekercseket. Az új üzemben egy év alatt évi kétmillió darabra tervezik felfuttatni a termelést. Ebből a mennyiségből már a DaimlerChrysler németországi új motorgyárába is szállít a társaság, többek között egy új Mercedes kisautó gyártásához.
A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. (BIF) 2002. első félévi árbevétele összességében 3,94 százalékkal haladta meg az előző évit - derül ki a cég 2002 első félévi gyorsjelentéséből. A cég konszolidált adózás előtti eredmény 459,3 millió forint, az adózott eredmény pedig 367,2 millió forint lett. Az előbbi 21, az utóbbi 18 százalékkal jobb eredmény az egy évvel korábbinál.

Domokos László
Domokos László

Ez is érdekelhet