BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Háromszorozta profitját a Prímagáz

A tavalyi első negyedéves 83 millió forint után idén ennek három és féleszeresét, 274 millió forint adózás utáni eredményt ért el a Prímagáz Rt. az első három hónapban.

2002. május 14. kedd, 08:51

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Prímagáz Rt. árbevétele az enyhe tél és a csökkenő eladási árak következtében jó 23 százalékkal marad el a tavalyi első három hónapétól, az első negyedévben alacsony világpiaci áraknak és az igencsak javuló hatékonyságnak köszönhetően azonban a bruttó fedezet a 4,2 milliárd forintos forgalom mellett is nőni tudott, és meghaladta a 2,23 milliárd forintot. Üzemi szinten 333 millió forint eredményt ért el a palackosgáz-szolgáltató, s a lecsökkent hitelállománynak köszönhetően idén már nem terhelték negatív pénzügyi tételek az eredményt. Ugyanakkor idén már adóköteles volt a társaság, az adó 60 milliós mínuszt hozott az egyenlegben.
Az eredmény mindenképpen jó, ha figyelembe vesszük, hogy tavaly ilyenkor még csak a pozitív nullának megfelelő szintre volt képes a társaság, ugyanakkor az, hogy a tavalyi utolsó négy hónapban elért profit csak mintegy felét volt képes produkálni, már nem ilyen kedvező. A menedzsment idei tervei mindenesetre megvalósíthatónak tűnnek, hiszen ők a tavalyi, rendkívüli tételek nélkül számolt profit elérését tekintették célnak a Prímagáz közgyűlésén.

Máté Dániel
Máté Dániel

Ez is érdekelhet