A Deutsche Bank Research (DBR) elemzése szerint a költségvetés hiánya nagy kihívást jelent az új magyar kormány számára, amely azonban középtávon megbirkózhat ezzel a feladattal. A legnagyobb német kereskedelmi bank elemzői szerint a szocialistáknak elsősorban a költségvetési problémák megoldásával kell igazolniuk az irántuk megnyilvánult bizalmat. A szakértők úgy vélik, hogy a száznapos program megvalósítása is nehezíti a költségvetési célok betartását. A magyarországi Cora áruházakat működtető Magyar Hipermarketek Kft. tavalyi nettó árbevétele 77 milliárd forint volt, ez 13,9 százalékkal több, mint 2000-ben. Az áruházlánc következő tagja idén novemberben Debrecenben nyílik, és a 2004 végéig további két budapesti hipermarket nyitja meg kapuit. Az Agrárrendtartási Tárcaközi Bizottság javaslata szerint az idei termésű kukorica irányára 24 ezer forint lenne, az alsó intervenciós árat 21 ezer forinton, a felsőt pedig 27 ezer forinton látná szívesen a négy tárca szakértőiből álló bizottság.
Tavaly a várakozásoknál kisebb mértékben csökkent az eurózóna inflációja, és a gazdasági fellendülés is késlekedni látszik. A spanyol médiacsoport Prisa nettó profitja az idei első negyedévben 2,8 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest és 32,76 millió eurót tett ki. Jól kezdte az idei évet a Richter egyik fő regionális versenytársának számító horvát Pliva gyógyszerkonszern, amelynek árbevétele év/év alapon 22,2 százalékkal 1,557 milliárd kunára, nettó profitja 8,8 százalékkal 354, 7 millió kunára nőtt az első negyedévben. A Pirelli első negyedéves eladásai 13 százalékkal 1,69 milliárd euróra csökkentek. A társaság adózott eredménye az egy évvel korábbi 149 millió euróról 37 millió euró veszteségbe fordult.
