Tegnapi záró értéke körül egy 70 pontos tartományban ingadozik a Bux, most éppen -13 pontot mutat. A vezető részvények a Richter kivételével kismértékban gyengültek, de néhány igaz ász is van a parketten. Ilyen a csaknem 8 százalékkal dráguló Pannonplast, a csaknem 4 százalékkal erősödő Antenna Hungária és a 3 százaléknál többet javuló BorsodChem is. Az elmúlt napokban jócskán erősödő árampapírok ma esnek.
Az európai tőzsdéket az olajpiac és a cégeredmények mozgatják, az indexek a Buxhoz hasonlatosan viselkednek. A CAC kis emelkedést az Footsie és a Dax viszont kis csökkenést mutat. A cégeredmények közül két negatív - a Nokia és az SAP -, profit warninggal egybekötött eredmény közzététele vált meghatározóvá, a mobilgyártók és a szoftvercégek árfolyam ezek miatt csökken. Szárnyalnak ugyanakkor az olajpapírok és ez kiegyenlíti a veszteségeket. Ma is sok gyorsjelentés lát napvilágot, igaz néhány igazán ütős darab, így a Microsofté csak tőzsdezárás után jelenik meg.
A Nasdaq future határozott, 1 százalék körüli mértékben csökkent. az IBM eredménye ugyan javarészt egyezett a várakozásokkal, sőt a részvény az elektronikus kereskedelemben drágult is, de az Advanced Micro pesszimista prognózisai elvették a befektetők jó kedvét.
Az olaj ma éppen a Venezuelai kapacitások szűkössége miatt drágul, a amerikai fajta már ismét 26 dollár fölött jár.
Az euró nem tudta tartani magát a reggeli 0,89 dollárt is meghaladó szinten, a közös valuta most már csak 0,8880 dollárt ér.
