Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ha csak a médián átszűrődő elemzői véleményeket vesszük alapul, akkor a múlt héten az volt az általános vélekedés, hogy a Fidesz - MPP választási győzelme a forint erősödésének irányába mutatna, az MSZP-győzelem viszont jót tenne a részvénypiacnak. A szocialista miniszterelnök, illetve a pénzügyminiszter-jelölt többször is olyan nyilatkozatot tett, amely szerint kormányra kerülve nem erőltetnék túl az infláció csökkentését. A piac ezt egyértelműen úgy fogta föl, hogy a szocialista kormány nem bánná a forint esetleges gyengülését. Ezt nem támasztja alá, hogy László Csaba szocialista pénzügyminiszter-jelölt határozottan kizárta a Magyar Nemzeti Bank 2002-es és 2003-as inflációs céljának módosítását. Ugyancsak ez ellen szól, hogy a következő kabinetnek - pártoktól függetlenül - nagy valószínűséggel tennie kell valamit a reálértéken két éve nem emelkedő hatósági árakkal. Ez azt jelentheti, hogy a szocialisták a bejelentett inflációs többletet nem feltétlenül gyengébb forinttal „érnék el”, hanem például a közlekedési tarifák, a fűtés és a gáz árának eddiginél nagyobb mértékű emelésével.
Több piaci elemző is úgy látja, hogy az EU-csatlakozás várható időpontjának kitolódása egy Fidesz vezette kabinet inflációs elkötelezettségét is kikezdheti. A jelenlegi kormánypárt ambiciózus és társadalmi költségeket is vállaló inflációleszorító hevülete ugyanis nagyrészt abból táplálkozik, hogy az eurózónába való belépést eddig 2006-ra tette, amihez viszont a feltételek között szereplő alacsony inflációs szintet 2004 márciusa és 2005 márciusa között kellene elérni. Ráadásul a hatósági árak problémájával egy ilyen kabinetnek is szembe kell néznie, különös tekintettel arra, hogy úgy tűnik, egy időre ismét vége az alacsony olajárak korszakának.
Ettől teljesen függetlenül vége van azoknak az időknek, amikor minden pénzügyminiszter a szűk járható ösvényeket emlegette. A magyar gazdaság tartós növekedési pályára állt és ez lehetőséget teremt arra, hogy adott makrogazdasági keretek között a pártok markánsan eltérő programokkal álljanak elő és azokat jórészt meg is valósítsák. Nem vitás például, hogy egy MSZP vagy MSZP-SZDSZ kormányzat nagyobb eltökéltséget mutatna az adók csökkentésére, míg a Fidesz a nagy állami beruházásokra és a középosztályra építő programokra fogékony.
Az „adott makrogazdasági keretekre” mindkét fél tekintettel lesz. Az MSZP sokat tanult a Bokros-csomag kénytelen-kelletlen elfogadásából, a Fidesz pedig egészen a legutóbbi időkig fegyelmezett fiskális politikát folytatott. Márpedig ezek a keretek - bennük a Széchenyi terv már megítélt, de még nem folyósított 100 milliárd forintjával és az autópálya-építésekkel - mégiscsak határt szabnak az ígéretek teljesítésének. Mindennek tetejébe a világgazdasági növekedés fellendülése inflációs nyomáshoz vezet, felpörgeti a növekedést és a foglalkoztatást, ezért a Fidesz vezetői által előszeretettel emlegetett anticiklikus gazdaságpolitika alól kicsúszik a talaj. A mostani út követése egy év múlva már voluntarizmus lenne.
Ugyanezek a körülmények óvatosságra intik majd a nagy adócsökkentőket is, hiszen az ígért adótáblák jövedelmi hatása nem elhanyagolható. Igazán nagyszabású mérséklésre a 2000-es költségvetés tervezésekor nyílt volna lehetőség, de ez kimaradt - még csak azt sem mondhatjuk, hogy oktalanul. A megelőző év szeptemberében már látszott, hogy a 2000, valamint 2001 a költségvetési többletbevételekről szól, de a recessziót még csak a legóvatosabb elemzők emlegették. Hasonló lehetőségre alapozni azonban most botorság volna, ráadásul az MSZP azonnali béremeléseket is ígért, s ezek beváltása sem kedvez a nettó keresetet növelő többi lépésnek.
A piaci elemzők mindezeket szem előtt tartva inkább a MIÉP parlamenti szerepének tulajdonítottak nagyobb jelentőséget. Általános volt a vélekedés, hogy a szélsőséges és kirekesztő elveket követő párt „helyzetbe jutása” sokat ártana a magyar gazdaságnak. Fantáziadús források tudni vélték, hogy ennek elkerülése végett jelentős lobbicsoportok mozdultak meg, arra ösztönözve a Fidesz és az SZDSZ vezetőit, hogy egy győztes, de a többséget el nem érő Fidesz adott esetben tegyen koalíciós ajánlatot a mérleg nyelve szerephez elég erős SZDSZ-nek, a liberálisok pedig ne habozzanak elfogadni a feléjük nyújtott kezet.
