Az MSZP kormányra kerülése esetén augusztus végéig kormányelőterjesztés készülne a kárpótlási folyamat lezárására, amelyben nem tennének különbséget az alanyi és a másodlagos jegytulajdonosok között - közölte László Csaba, az MSZP pénzügyminiszterjelöltje mai sajtótájékoztatóján. László Csaba szerint a kárpótlási törvényben foglaltakat kell teljesíteni, vagyis a jegytulajdonosoknak ma állami kézben levő tulajdont kell adni. A miniszterjelölt hangsúlyozta, hogy a papír jellegéből adódóan a törvény értelmében nem lehet különbséget tenni az alanyi jegytulajdonosok, illetve azok között, akik vásárolták a kárpótlási jegyet, lévén az bemutatóra szóló értékpapír.
Az EU brüsszeli bizottsága arra számít, hogy az idei második negyedévben 0,7 százalékkal nő a GDP az eurózónában az első negyedévi 0,1- 0,4 százalék után. A mélypontot a tavalyi negyedik negyedév jelentette, amikor az Eurostat most közzétett adata szerint 0,2 százalékkal zsugorodott az eurózóna gazdasága (ez volt az első csökkenést mutató negyedév 1993 óta).
A 15 tagú EU egészében 0,1 százalékkal csökkent a GDP a negyedik negyedévben, éves összevetésben pedig 0,8 százalékos növekedést mutattak ki. 2001 egészében az eurózónában 1,5 százalékkal, a Nagy-Britanniát, Svédországot és Dániát is magában foglaló EU-ban 1,6 százalékkal bővült a GDP. Egy évvel korábban mindkét országcsoportban 3,3 százalékos növekedést értek el.
Az európai technológiai blue chipek árfolyamesése azután gyorsult fel, miután a finn Nokia közölte: folyó negyedévi árbevétele januári előrejelzésénél - amelyben év/év alapon 6-10 százalékos visszaesést jósolt - kicsit jobban csökken. A bejelentés nem kímélte a többi távközlési gyártót sem, az Ericsson és az Alcatel különösen sokat szenved.
Aláírta a magyar telekommunikációs piac első összekapcsolási szerződését az ír tulajdonú eTel Magyarország és a Pannon GSM. Így a két szolgáltató ügyfelei közvetlen összekapcsolódhatnak az egymással folytatott hang- és adatforgalomban.
Az eTel a Matáv Rt.-nél már január 22-én kezdeményezte a szerződéskötés előkészítését, ám a domináns helyzetben lévő szolgáltató ezt egyelőre elutasította. Az eTel panaszt tett és vizsgálat indítását kezdeményezte a Hírközlési Döntőbizottságnál és a Gazdasági Versenyhivatalnál.
