BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kivezetés előtt a Pannon-Flax (új)

A Pannon-Flax igazgatósága 2002. március 20-ára összehívta a társaság közgyűlését, amelynek napirendjén szerepel a tőzsdéről történő kivezetéshez szükséges alapszabály-módosítás is - jelentette be a társaság a Magyar Tőkepiacban. Beépítik az alapszabályba az alaptőke emelésével és leszállításával kapcsolatos tőzsdei szabályokat, valamint a befolyásszerzés bejelentésére vonatkozó előírásokat is.

2002. február 18. hétfő, 08:10

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Berenberg Global Opportunity Magyar Alap januárban jelentette be, hogy 110 ezer Pannon-Flax-részvénnyel rendelkezik, ami 5,557 százalékos részesedést jelent a győri társaságban. Ekkor derült ki az is, hogy hivatalosan is új tulajdonosa van a korábban a Pannon-Flax – közvetett – tulajdonában álló Betonútépítő Nemzetközi Építőipari Rt.-nek (BNÉ) Erdei József ügyvéd személyében. A piaci pletykák úgy szóltak, hogy ügyvéd feltehetően az autópályaügyben nagyobb szerencsével járt „névrokont", a Betonút Rt.-t képviseli. Az ugyancsak most közölt nem auditált éves tájékoztató adatok szerint a Pannonflax tavaly 56,1 millió forint mérleg szerinti nyereséget ért el, a vállalatcsoport konszolidált mérlege viszont 73,2 millió forint veszteséget mutat. Az értékesítés nettó árbevétele 4,0961 milliárd, illetve 4,1008 milliárd forint volt.

Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet