Banki szakértők ma 25 bázispontos kamatcsökkentést várnak az MNB monetáris tanácsától, bár egyesek szerint a piac egyelőre inkább a folyó mérleg értékelésével van elfoglalva.
Az építőipari termelése 2001-ben év/év alapon 9,9 százalékkal emelkedett az előzetes adatok szerint - jelentette a KSH. A növekedést az államilag támogatott lakásépítések, a felső-tiszavidéki árvíz utáni épületrekonstrukciós munkák, az egészségügyi, kulturális, oktatási intézmények felújítási munkái, valamint a bevásárlóközpontok építése eredményezte. Az egyéb építmények építésének volumene 7,5 százalékkal elmaradt az előző évitől.
A Pannon-Flax igazgatósága 2002. március 20-ára összehívta a társaság közgyűlését, amelynek napirendjén szerepel a tőzsdéről történő kivezetéshez szükséges alapszabály-módosítás is - jelentette be a társaság a Magyar Tőkepiacban.
A Berenberg Global Opportunity Magyar Alap januárban jelentette be, hogy 110 ezer Pannon-Flax-részvénnyel rendelkezik, ami 5,557 százalékos részesedést jelent a győri társaságban. Ekkor derült ki az is, hogy hivatalosan is új tulajdonosa van a korábban a Pannon-Flax – közvetett – tulajdonában álló Betonútépítő Nemzetközi Építőipari Rt.-nek (BNÉ) Erdei József ügyvéd személyében. A piaci pletykák úgy szóltak, hogy ügyvéd feltehetően az autópályaügyben nagyobb szerencsével járt "névrokont", a Betonút Rt.-t képviseli. Az ugyancsak most közölt nem auditált éves tájékoztató adatok szerint a Pannonflax tavaly 56,1 millió forint mérleg szerinti nyereséget ért el, a vállalatcsoport konszolidált mérlege viszont 73,2 millió forint veszteséget mutat. Az értékesítés nettó árbevétele 4,0961 milliárd, illetve 4,1008 milliárd forint volt.
