A kivitelező székhelye szerint számba véve az építőipar termelés csaknem minden megyében emelkedett. A legnagyobb mértékű, 50 százalékot meghaladó növekedés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, de a Bács-Kiskun, a Pest és a Baranya megyei szervezetek is jelentősen (34,3, 21,7, illetve 20,8 százalékkal) növelték termelésüket. A budapesti székhelyű vállalkozások termelése 13,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Kismértékben csökkent a Fejér, a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Veszprém megyei szervezetek termelése.
Az építőipari vállalkozások 2001-ben az előző évivel közel azonos volumenű új szerződést kötöttek. Ezen belül az épületek építésére megkötött szerződések volumene 20 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké - az úthálózat fejlesztésére még 2000-ben kötött szerződések miatt - 18 százalékkal csökkent.
Az építőipari költségalapon számított árai 10,1 százalékkal emelkedtek, valamivel lassabban az előző évinél.
