A befektetők és az elemzők inkább bizakodónak mutatkoztak - ebben segített a fogyasztó bizalom kismértékű növekedését mutató michigani index is - , majd a jövő héten kiderül, hogy a szerdán megjelenő harmadik negyedévi GDP-adat, illetve a pénteken esedékes munkanélküliségi mutató ezt mennyire igazolja vissza. Addig is lehet aggódni az olajárak miatt, miután ma két befolyásos OPEC-miniszter - köztük a szaúd-arábiai - tárgyalt az ugyancsak olajtermelő Omán olajminiszterérvel a mind valószínűbb termeléscsökkentésről, amelyhez a nem OPEC-tag Öböl menti ország is csatlakozna.
Idehaza a kiskereskedelmi forgalom volumene 2001 első nyolc hónapjában 5,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet - A KSH jelentése szerint az augusztusi kiskereskedelmi forgalom értéke 485,4 milliárd forint volt, ami változatlan áron számolva 5,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az egész évben kiemelkedő dinamikát mutató gépjármű- és járműalkatrész-kiskereskedelem értékesítési volumenének növekedése augusztusban 13,5 százalékra mérséklődött (a korábbi hónapokban 16-23 százalék közti mértékben bővült). Gépjármű-üzemanyagból júliusban4 százalékkal, augusztusban 3 százalékkal többet adtak el az egy évvel korábbinál, hála a meginduló árcsökkenésnek. (Az első félévben a magas üzemanyagárak miatt visszafogottabbak voltak az eladások.)
