A bankközi devizapiacon nyitáskor 260,9/261,40 forint volt az euró kurzusa, ez a sáv közepétől 5,38 százalékos eltérés az erős oldal felé. Később némiképp erősödött a forint, most 5,54 százalékon áll. Az elmúlt két évben romlott Magyarország tőkevonzó képessége - mondta Inotai András, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének főigazgatója az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája által készített, külföldi tőkebefektetésekről szóló jelentés bemutatóján kedden, Budapesten. A főigazgató szerint a külföldi tőke vonzásának legfontosabb feltétele a versenyképes termelési költség. Magyarországon viszont a jelentősen növekvő bérköltségek mellett a forint tíz százalékos erősödése is emelte a termelési kiadásokat. Inotai András szerint ezért az idén nem lett volna szabad felszabadítani a forint árfolyamát.
A Matáv 885 millió dollárért lehívta a Westel cégek 49 százalékára vonatkozó opciót a Deutsche Telekomtól. Ezzel rövid távon nő a Matáv eladósodottsága és csökken nyeresége, hosszú távon azonban kedvező, ugyanis javulnak a cég növekedési kilátásai.
A hétfői drasztikus zuhanás után kedden jelentős mértékben emelkedett a londoni kőolajtőzsdén (IPE) a Brent jegyzése. Novemberi szállításra árfolyama 4 százalékkal 22,90 dollárra szökött fel. A nemzetközi kőolajpiacon bekövetkezett áresés következtében a Mol Rt. szeptember 27-én literenként 3 forinttal csökkenti a motorbenzin és a gázolaj fogyasztói árát. Az autógáz ára nem változik.
Először készíttette el éves mérlegét a nemzetközi szabványok (IAS) szerint az orosz OAO Szibur. A Gazpromhoz tartozó orosz vegyipari nagyvállalat 37,819 milliárd rubel árbevételt ért el tavaly (körülbelül 10 forint/rubel) nettó nyeresége meghaladta az egymilliárd rubelt.
A Duna-Dráva Cement Kft. jogi képviselője pénteken keresetet adott be a Gazdasági Versenyhivatal augusztusi döntése ellen, miszerint a versenytanács előbb elutasította, majd módosította a BÉCEM Rt. ellen beadott képviselői beadvány nyomán hozott határozatát.
