Az ETEVA Bank és a UBS Wartburg közleménye szerint az ajánlattevők között az osztrák OMV, az orosz Jukosz, és - a görög Latszisz csoporttal közösen - az ugyancsak orosz Lukoil található. Görögország 15-30 százalék közötti részt akar eladni az országos olajmonopóliumból, amelyben 51 százalék alá akarja csökkenteni jelenleg 67 százalékos részét. A Hellenic csoportszintű adózatlan eredménye 22,5 milliárd drachma (60,16 millió dollár) volt az idei első fél évben az egy évvel korábbi 50,7 milliárd drachma után. Az EBITDA 49,6 milliárd drachma volt a tavalyi azonos időszakban mért 69,3 milliárd drachmával szemben. A tanácsadó cégek hétfőn közölték, hogy azonnal hozzákezdenek a benyújtott anyagok értékeléséhez, de nem közölték, hogy ezzel várhatóan mikor végeznek. Korábbi hírügynökségi értesülések szerint néhány hónapja a Mol is közölte, hogy érdeklődéssel tanulmányozza a Hellenic Petroleum privatizációját. A Hellenic ellenőrzi az olajtermékek görögországi piacának 56 százalékát, s övé a teljes görög finomítói kapacitás több mint fele. A cégnek ellenőrző része van a szomszédos Macedónia Okta nevű finomítói komplexumában is. A lengyel PKN Orlen privatizációjáról viszont továbbra sincs hír, a lengyel privatizátorok a Rafineria Gdanská-nál tapasztalt módon továbbra is bizonytalanságban tartják a befektetőket. Az eredetileg péntekre kitűzött határidőt hétfőre tolták, de tegnap sem születet döntés, így lényegében bármelyik pillanatban befuthat a Nafta Polska közleménye, de az is lehet, hogy az döntés a vártnál tovább húzódik.
